2013. április 05., 09:352013. április 05., 09:35
A Magyar Napló Kiadó szervezésében megvalósuló rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára kiemelte, hogy Az év versei 2013 című könyvet Magyarország valamennyi középiskolájába eljuttatják.
A politikus hangsúlyozta, hogy a Versmaraton azért fontos a tárca számára, mert általa a „magyar irodalom gyöngyszemeit” juttathatják el a társadalomhoz. Hozzátette, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közreműködésével a verseket emberek milliói hallhatják. Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy a Mikroszínpadon 92 költő olvassa fel versét, majd a Thália Látványstúdióban a közmédia munkatársai beszélgetnek az alkotókkal. Elmondta, hogy a közmédia A hely című műsora is kitelepül, hogy a Tháliában zajló rendezvény kulisszatitkait ismertesse meg a nézőkkel. A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy az MTVA valamennyi kulturális műsora kiemelten foglalkozik majd a Versmaratonnal.
Hozzátette: az elhangzó szövegek a költők saját hangján bekerülnek a közmédia archívumába. „Olyan kulturális kincs képződik az évek során, amelyet bármikor elő lehet venni” – fogalmazott. Gazsó L. Ferenc kiemelte, hogy a Kossuth Rádió weboldalán (www.mr1-kossuth-hu) élő videoközvetítés formájában bárki bekapcsolódhat a Versmaratonba, azok is hallhatják-láthatják a kortárs költőket, akik a földrajzi távolság miatt nem tudnak Budapestre utazni. Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Vers napról napra sorozatuk hallgatottsága indulása óta 30 ezer fővel nőtt, ami azt jelzi, hogy a versre van igény.
Kiemelte, hogy a Kossuth Rádióban többször élőben kapcsolják majd a Versmaratont, a Petőfi Rádióban egész nap megzenésített versek lesznek hallhatók, emellett a Bartók Rádióban is megemlékeznek a költészet napjáról. Megjegyezte, hogy az idén is megszületik a felolvasó költők nagy, közös verse, amelyet egy hosszú papírtekercsre írnak majd. Az antológia legidősebb alkotója a 92 éves Hárs Ernő, őt a 86 éves Vasadi Péter követi a sorban, de szerepel a könyvben a 84 éves Juhász Ferenc is.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.