2011. február 04., 10:532011. február 04., 10:53
„A 90-es évek elején nagy lett a csend Csíkszeredában, lelassult a klasszikus zenei élet” – mesélte a Krónikának Kovács László, a Csíki Kamarazenekar egyik vezetője. Az akkoriban megalakult zenekar többnyire a Nagy István Művészeti Gimnáziumból kikerült frissen végzett zenészekből állt össze, Szőnyi Zoltán marosvásárhelyi karmester vezetésével, aki vendégtanárként tevékenykedett a zeneiskolában.
„Az első koncertet önerőből csináltuk meg, majd, mivel megtetszett a városi önkormányzatnak, támogatni kezdtek bennünket” – emlékezett vissza Kovács. Mint mondta, nagyon fontosnak tartja a városvezetés bizalmát, hiszen évente 7-8 koncertet és kamaraesteket tarthatnak a támogatás révén. „Az elmúlt tíz évben kialakult egy jó csapat, amelynek tagjai amellett, hogy igényes zenészek, barátokká is váltak” – mondta a zenekar vezetője. A Krónika kérdésére, hogy kik voltak azok a karmesterek, akikkel leginkább szerettek dolgozni, Kovács László elmondta, Ménesi Gergely magyarországi karmestertől sokat tanultak nemcsak szakmailag, de emberileg is. Ménesivel több ízben turnéztak Magyarországon – felléptek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, sőt 2007. augusztus 20-án ünnepi koncertet is tartottak – és Svédországban is. A zenekar emellett többször szerepelt Bukarestben, Nagyszebenben és Sepsiszentgyörgyön is. „Az utóbbi három évben Hargita és Kovászna megye, illetve Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda között jó kapcsolat alakult ki, amelynek köszönhetően sok kulturális rendezvényt viszünk át egyik városból a másikba” – fejtette ki Kovács László.
A zenekar idei tervei között szerepel olyan karmesterek, szólisták vendégül látása, akiktől sokat tanulhatott a csapat, így a Székelyföldi Napokon Szőnyi Zoltán vezetésével lépnek majd fel. Meghívják ugyanakkor Ménesi Gergely karmestert és ifj. Koppándi Jenő szólistát is, aki Csíkszeredában született és jelenleg a Budapesti Filharmónia koncertmestere. Emellett a marosvásárhelyi Orbán György zeneszerzővel is szeretnének együtt dolgozni. A Csíki Kamarazenekar jubileumi koncertjére a nyáron tartandó csíkszeredai városnapok alkalmával kerül sor.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.