Hirdetés

Tíz városban zajlott a hétvégén a Filmtettfeszt

A budapesti Muhi András, számos erdélyi film producere vette át a Sárga Csikó Díjat a 14. Filmtettfeszt nyitónapján Kósa András Lászlótól, a Balassi Intézet bukaresti központjának vezetőjétől.

Kiss Előd-Gergely

2014. október 05., 19:212014. október 05., 19:21

A kolozsvári Győzelem moziban megrendezett díjátadó előtt Zágoni Bálint, a vasárnap este záruló magyar filmes seregszemle főszervezője elmondta: sikerült új szervező partnereket találniuk, így idén már tíz erdélyi és partiumi városban – Kolozsvár mellett Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Besztercén – szerveznek vetítéseket.

Hozzáfűzte, a magyar filmgyártásban véget érni látszik „a hét szűk esztendő”, az új támogatási rendszernek köszönhetően lényegesen nagyobb kínálatból tudták kiválogatni a fesztiválon levetített filmeket. A díjazottról Felméri Cecília filmrendező elmondta: Muhi Andrásnak számos erdélyi film köszönheti, hogy nemzetközi díjakat nyert. A díjazott elmondta: a jövőben is szeretne együttműködni erdélyi alkotókkal, példaként Szőcs Petrát és Visky Ábelt említette.

A díjátadót követően levetítették A berni követ című filmet, majd Buzogány Klára, a Filmtett szakportál főszerkesztője beszélgetett az alkotókkal, Szász Attila rendezővel és Köbli Norbert forgatókönyvíróval, valamint Kollarik Tamással, a Médiatanács képviselőjével.

Utóbbi ismertette a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra elnevezésű új programját. Éves költségvetésük 3 milliárd forintra rúg, ennek tíz százalékát a határon túli filmgyártás támogatására fordítják. Kifejtette: összesen tíz kategóriában bírálják el a támogatásra pályázó alkotásokat, valamennyi kategóriában külön bizottság hoz döntést. Hozzáfűzte, igyekeznek az alkotások teljes költségét fedezni, cserébe viszont a filmeknek határidőre el kell készülniük, és az alkotóknak szigorúan el kell számolniuk a támogatásként kapott közpénzzel.

Szintén a feltételek közt szerepel, hogy a pályázók befogadói szándéknyilatkozatot hozzanak egy tévécsatornától, ugyanis fontosnak tartják, hogy a filmek ne az asztalfióknak készüljenek. Kollarik hangsúlyozta: noha az alkotóknak a szigorú elszámoltatás miatt a gyártásban kompromisszumokat kell kötniük, a Médiatanács a filmek tartalmába nem szól bele.

A négynapos seregszemlén a legfrissebb magyar filmek legjavát tekinthették meg az érdeklődők, levetítették például az Isteni műszak, az Utóélet, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmeket, a seregszemlét pedig Pálfi György Szabadesés című filmje zárja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés