Minden eddiginél több, mintegy 900 jelölt közül választották ki idén a Prima Primissima Díj jelöltjeit, azaz a Prima díjasokat – jelentette be hétfőn Budapesten Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke.
2014. szeptember 08., 17:482014. szeptember 08., 17:48
A jelöltek között erdélyieket is találni, az irodalom kategóriában például Bodor Ádám neve is szerepel, tudomány kategóriában Barabási Albert László fizikus, Magyar népművészet és közművelődés kategóriában pedig a szintén erdélyi származású Sárosi Bálint néprajzkutató is Prima Primissima Díjas lehet.
A magyar szellemi élet, művészet, tudomány, sport jeles képviselői számára odaítélt díjra tíz kategóriában három-három személyiséget jelölt az alapítvány kuratóriuma, közülük a december 5-i díjátadó gálaest előtt választják ki a Prima Primissimákat. Csányi Sándor közölte: a díjra minden évben egyre több jelölés érkezik, idén már 900 név közül kellett választania a kuratórium tagjainak. A legtöbb jelölést – százharmincat – a Magyar színház és filmművészet kategóriában kapták.
A Prima díjasok 5 millió forint, a Prima Primissimák 15 millió forint jutalomban részesülnek, a közönségdíj értéke szintén 15 millió forint. A közönség szeptember 30-tól adhatja le szavazatát a www.primaprimissima.hu honlapon. Az elismeréshez kapcsolódnak a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, harminc év alatti alkotók számára odaítélt, 2 millió forinttal járó Junior Prima díjak, továbbá a megyékben kiosztott, 1 millió forinttal járó, területi Prima díjak is – hívta fel a figyelmet a kuratórium elnöke.
Magyar irodalom kategóriában Bodor Ádám, Buda Ferenc és Turczi István, Magyar színház és filmművészet kategóriában Bánsági Ildikó, Csomós Mari és Ragályi Elemér kapott jelölést.
Magyar képzőművészet kategóriában Karátson Gábort, Konok Tamást és Lakner Lászlót jelölte a kuratórium, míg a Magyar tudomány kategóriában Barabási Albert László, Erőss Lóránd és Romsics Ignác közül választanak Prima Primissimát.
Magyar zeneművészet kategóriában az Angelica Leánykar és vezetője, Gráf Zsuzsanna, Jandó Jenő és Sztevanovity Dusán közül kerül ki az idei díjazott.
A Magyar oktatás és köznevelés kategória primái Derdák Tibor, a Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint Pósa Lajos lettek. Magyar építészet és építőművészet kategóriában Czigány Tamásra, Pálfy Sándorra és U. Nagy Gáborra lehet szavazni, a Magyar népművészet és közművelődés kategória jelöltjei pedig Sárosi Bálint, a Jászság Népi Együttes és a Hagyományok Háza.
Magyar sajtó kategóriában a közmédia Fölszállott a páva című műsorára, az On The Spotra és Perjés Klárára érkezett jelölés. Palotai Károly, Polgár Judit és a Regőczy Krisztina-Sallay András-kettős közül választanak Prima Primissimát a Magyar sport kategóriában.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!