Hirdetés

Titkolózás az új Crişan-film körül

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Alig fértek el szerda délután a nagyváradi színház szűk lépcsőfeljárójában azok a bátor jelentkezők, akik a nemzetközi hírnévnek örvendő román filmrendező, Marian Crişan készülő új filmjében szerettek volna szerepet kapni.

Nagy Orsolya

2012. január 06., 09:182012. január 06., 09:18


 A nagyszalontai születésű filmes legutóbbi alkotása, a 2010-es Morgen – amelyet a külföldi filmek 2012-es Oscar-díjára jelölt Románia – januárban a Palm Springs-i filmfesztiválon mutatkozik be, Megatron című 2008-as munkája pedig rövidfilm kategóriában Aranypálma díjat nyert a cannes-i filmfesztiválon. Akárcsak a Morgen, amely a rendező szülőföldjén, a határ menti Nagyszalontán és környékén játszódik, az új filmterv is sok szálon kötődik Bihar megyéhez.

Mint megtudtuk, a filmben mintegy kétszáz statisztának kell majd szerepelnie, emiatt került sor a szerda délután megtartott nyílt szereplőválogatásra Nagyváradon.
Gyerekektől idősekig minden korosztály képviseltette magát az érdekesnek ígérkező meghallgatáson, amelyet a nagyváradi színház második emeletén tartottak meg egy viszonylag apró irodahelyiségben.

A szűk tér miatt a jelentkezők zöme a folyosón, illetve a lépcsőházban várt belépésre: az emeletről egészen a művészbejáróig ért a sor. A castingra jelentkezőknek előbb a nevüket kellett felírniuk egy papírdarabra, majd a cetlit a kezükben tartva, kabátban, majd kabát nélkül is készült egy-egy fénykép róluk. Ezt követően a válogatást végző fiatalok vették fel adataikat: a listába a nevük és a telefonszámuk mellett az is bekerült, hogy a jelentkezőnek van-e jogosítványa, illetve tud-e síelni.

A filmről persze semmit nem volt szabad elárulni, de a kérdésekből, valamint abból, hogy a szóbeszéd szerint Nagyvárad mellett Aranyosfőn is forgatnak majd, arra lehet következtetni, hogy síelős jelenet is lesz benne. Marian Crişan rendező egyébként nem volt jelen a válogatáson, ám még 2010 nyarán lapunknak adott interjújában elárulta, hogy a következő filmje várhatóan Iguanele címmel készül majd el. Az egyik jelentkező érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy a rendező korábban elárulta neki: egy feltörekvő rockzenekarról szól majd a mozi.

Az érdeklődők között egyébként olyan is volt, aki már járatos a szórakoztatás világában, mert évekig dolgozott színházban, illetve olyan is, aki annak idején színiakadémiára szeretett volna felvételizni, de végül sorsa másként alakult. Ottjártunkkor egyébként nagyon sok volt a fiatal, tizenéves jelentkező, de olyan középkorú is akadt, aki gyermekét is felíratta a statisztaaspiránsok listájára.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
Hirdetés
Hirdetés