Hirdetés

TIFF: színjátszás a mozivásznon

A színjátszásban kiemelkedő, többször is díjazott tehetségeket – köztük a kolozsvári Pethő Anikót – mutatnak be a román filmes szakmának és közönségnek a kolozsvári TIFF-en a Tízen a filmért (10 pentru film) elnevezésű projektben

Kőrössy Andrea

2012. június 08., 09:032012. június 08., 09:03

A színjátszásban kiemelkedő, többször is díjazott tehetségeket mutatnak be a román filmes szakmának és közönségnek a Kolozsváron zajló Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) keretében idén elindított Tízen a filmért (10 pentru film) elnevezésű projektben. A TIFF román filmes napjai alatt sorra kerülő háromnapos rendezvényen a nyolctagú zsűri által kiválasztott tíz színész mellett két fiatal pályakezdő is szerepel.

Amint a tegnapi sajtótájékoztatón kiderült, a kiválasztott színészek rendezőkkel, producerekkel, valamint ügynökségek képviselőivel találkoznak majd a három nap alatt – ezen találkozók egy része az érdeklődők számára is nyilvános lesz –, emellett műhelymunkákon is részt vesznek. A színészek ugyanakkor azt is megtanulják, hogy egyénileg hogyan népszerűsíthetik magukat a filmes szakmában, még mielőtt őket keresné fel egy rendező vagy producer. Emellett mindannyiuk számára összeállítottak már egy fényképalbumot szakemberek által készített speciális, úgynevezett headshot fotókból, amelyekkel ügynökségeken jelentkezhetnek.

A Tízen a filmért projektben részt vevő Pethő Anikó, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja lapunknak elmondta: teljesen váratlanul érte a felkérés, és noha mindig is foglalkoztatta a filmes szereplés gondolata, korábban nem szentelt különösebb figyelmet erre.

„Igazából nem tudnám megmondani, milyen szerepet szeretnék eljátszani egy mozifilmben, hiszen színészként az ember mindig azon dolgozik, hogy többféle dologra legyen képes, én is a sokoldalúságra törekszem, és bármire nyitott vagyok” – fogalmazott Pethő Anikó. A színésznő egyébként a sajtótájékoztatón elmondta, nézőként már több éve rendszeres látogatója a fesztiválnak, idén pedig a rendezvénysorozat még különlegesebb lesz számára.

Rajta kívül a három nap alatt Maria Obretin, Cristian Balint és Lari Giorgescu bukaresti független színészek, Colin Buzoianu, a temesvári Mihai Eminescu Nemzeti Színház, Cristian Grosu, a Kolozsvári Nemzeti Színház, Lucreţia Mandric, a Piatra Neamţ-i Ifjúsági Színház, Elena Popa, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház, Török Olga, a Temesvári Német Színház, Raluca Vermeşan, a bukaresti Nottara Színház, Vlad Bălan, a fővárosi Brainstorming színjátszó csoport, valamint Mădălina Ciotea, a Râmnicu Vâlcea-i Anton Pann Színház tagja mutatkozik majd be a szakembereknek. A kiválasztott művészek többek között az Aurora című filmet jegyző Cristi Puiu rendezővel, Ion Caramitru színész-rendezővel és Emil Slotea forgatókönyvíróval találkoznak majd.

A tegnapi eseményen bemutatkozó színészek közül többen is hangsúlyozták, a filmes szakma képviselői sajnos nem érdeklődnek a hazai színházak művészei iránt, nem ismerik a tehetségeket. Mindannyian úgy vélték, a TIFF szervezőinek kezdeményezése komoly lehetőséget jelent számukra, amelynek köszönhetően az eddigiektől eltérő szerepben is kipróbálhatják magukat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés