Hirdetés

TIFF: két véglet a magyar napon

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Az eddigi legváltozatosabb válogatásnak nevezte a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) tegnapi magyar napjának idei programját Toma Peiu, aki a filmeket válogatta. Mint mondta: az egyik legkiemelkedőbb magyar filmes, Tarr Béla utolsó nagyjátékfilmje, A torinói ló képviseli az egyik végletet, a kolozsvári fiatal rendező, Jakab-Benke Nándor Antigoné, avagy Erdélyben, filmet, együtt című filmje pedig a másik pólust, az undergroundot.

2011. június 09., 09:282011. június 09., 09:28

A két véglet között pedig olyan alkotások vannak, mint Dömötör Tamás Czukor Show-ja, amely a kereskedelmi csatornákon futó „kibeszélőshow-k” témáját dolgozza fel, Vágvölgyi András az 50-es években játszódó Kolorádó Kid című alkotása vagy éppen Groó Diana Vespája, valamint a magyar–román–francia koprodukcióban készült Morgen, Hatházi András kolozsvári színművésszel a főszerepben.

A tegnapi sajtótájékoztatón Erdélyi Gábor, A torinói ló hangtervezője kifejtette: meglepődött, amikor kiderült, hogy egyedül fogja képviselni Kolozsváron a film stábját, ugyanis bizonyos kérdésekre nem tud válaszolni. Mint mondta: a film forgatókönyvét két éve olvasta először, és már akkor érezte, hogy komoly vállalkozásról van szó. „Számomra a film azért kell, hogy megváltoztassa az életemet, hogy elgondolkodtasson” – fejtette ki, hozzátéve, majdnem belehalt a filmbe, kilenc hónapig, reggeltől estig dolgozott az utómunkálatokon. „A filmben szereplő hang teljes mértékben utólag készült el, a forgatás alatt ugyanis egy helikopter és három szélgép zaja miatt lehetetlen volt hangot felvenni. A filmben folyamatosan változik a hang és a zene, nyomás alatt tartja a nézőt, berántja egy tudat alatti, kómás állapotba. A hang a képpel ellentétben nem a tudatra, hanem az érzésekre, a lélekre hat, így nem a fülemmel, hanem a lelkemmel kevertem a hangot” – fejtette ki Erdélyi Gábor. Mint mondta, 15 év alatt 80 játékfilm elkészítésében működött közre, Tarr Béla látásmódja azonban mindenki másétól különbözik. „Az elmúlt év valószínűleg a legfontosabb volt az eddigi életemben, ugyanis olyasmit tanultam meg, amit még nekem is fel kell dolgoznom” – tette hozzá.

Jakab-Benke Nándor elmondta: eredetileg 3 részből álló szkeccsfilmet akartak forgatni az Antigoné történetéből, kosztümökkel, sok helyszínen, azonban hamar rájöttek, hogy annyi pénzből, amennyi rendelkezésükre áll, ez nem lehetséges. „Úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk, ha a nézők rajtunk nevetnének, inkább nevessenek velünk, így forgattunk egy filmet arról, hogy milyen is Erdélyben egy filmforgatás” – mesélte.

Till Attila, a Csicska című kisjátékfilm rendező-forgatókönyvírója elmondta: a forgatókönyv megírásához a sajtóban megjelent híreket vett alapul, rendőrökkel beszélgetett, illetve olyan emberekkel, akik hasonló helyzetben voltak. „Az úgynevezett csicskák életét szerettem volna bemutatni, tulajdonképpen a modern kori rabszolgatartásról forgattunk filmet” – fejtette ki. A Dömötör Tamás Czukor Show-jában szereplő Árpa Attila elmondta: Dömötör tulajdonképpen Füst Milán Boldogtalanok című kamaradrámájából merítette az ötletet, a szöveget ugyan modernizálta, és írt a forgatókönyvhöz egy részt, amely a szenzációhajhász kereskedelmi csatornák rejtett életét mutatja be. „Tulajdonképpen Füst Milán kamaradrámája végig lejátszódik a filmben, csak a cselekmény egy tévéstúdióban, egy kibeszélőshow forgatásán játszódik” – magyarázta Árpa, aki bevallotta, nyolc évig maga is részt vett ezeknek a műsoroknak a gyártásában. Vágvölgyi András késve érkezett a beszélgetésre, ugyanis eltévedtek Kolozsváron. Elmondta: a Kolorádó Kid elkészítésekor a film noir eszközeivel éltek, ugyanis maga a cselekmény is az 50-es években játszódik.

Till Attila már a sajtótájékoztató közepén sietett volna, filmjét ugyanis Miklauzic Bence A zöld sárkány gyermekei című alkotásával együtt 12 órától vetítették, egyes újságírói kérdések ráadásul alaposan elterelték a beszélgetést az alkotásokról. Till a kérdésekre válaszolva kifejtette: a magyar filmgyártás jelenleg gyökeresen átalakul, nehéz lenne megmondani, hogy milyen irányba tart, és túl hosszú lenne ezt részletesen kifejteni. Erdélyi Gábor elmondta: mindig is lesznek alkotók, akik ki akarnak fejezni, el akarnak mondani valamit, „ha a politikusok nem akarják, akkor is összegyűlnek létrehozni alkotásaikat, de a világ jobb irányba tart”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
Hirdetés
Hirdetés