
2010. május 27., 10:402010. május 27., 10:40
Kiss Csaba kétszereplős kamaradarabjának vendégszerepeltetését Csegzi Sándor vásárhelyi alpolgármester abban a reményben kezdeményezte, hogy ezáltal megnyílik és rendszeressé válik az átjárás a társulat és a testvértelepülések színházai között. Az első vendégszereplés az önkormányzatok és a baráti társaságok közötti kapcsolatok révén jöhetett létre, és Csegzi reményei szerint folytatása is lesz a kezdeményezésnek.
„A színházak számíthatnak Marosvásárhely önkormányzatára, melynek célja a Tompa Miklós Társulat és a Művészeti Egyetem nevét öregbíteni az anyaországban. Ugyanakkor el szeretnénk hozni a vásárhelyi közönségnek a testvérvárosokban működő színtársulatok néhány produkcióját is” – fejtette ki a Krónikának a város alpolgármestere. A kezdeményezés annál értékelendőbb művészi berkekben, mivel az anyagi gondok, illetve a magyar tagozat műsorpolitikája szinte teljesen beszorította a társulatot a Nemzeti Színház falai közé.
„Lassacskán már csak a határon túli magyar színházak számára szervezett Kisvárdai Fesztiválra hívnak minket. Pénzünk sincs turnézni, és jóformán nincs is mivel megmutatkoznunk” – látta be Kilyén László, aki szerint az akut közönséghiány oda vezetett, hogy az egyetemista Porogi Dorka által rendezett Esti próbán kívül valamennyi idei darab veszteséges volt.
A Marosvásárhelyen született és jelenleg Magyarországon élő Kiss Csaba darabja szokványos színházi helyzetet jelenít meg: két színész esti próbáját. A történet szerint Doráti György (Kilyén László), az ötvenes éveiben járó kiváló és érdemes művész, s egyben karizmatikus férfi, valamint Konkoly Zsuzsa (Albert Orsolya egyetemi hallgató), a nőiességét csak most próbálgató, fiatal színésznövendék Fellini Országúton című filmjének színpadra állításán dolgoznak. Mindkettőjüknek vannak olyan értékei – a tapasztalat, a tudás, illetve a fiatalság –, amelyek vonzóak a másik számára. Ezért lesz valódi élethelyzetek sorozata a próba.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.