2010. április 21., 08:552010. április 21., 08:55
„Maga az, hogy jelölést kaptunk három kategóriában is, már egy díj volt, hiszen azt jelentette, hogy a szakma felfigyelt a munkánkra, az hogy a mienk lett a legjobb előadás, már egy ajándék – mondta el lapunk megkeresésére Balázs Attila, a temesvári színház igazgatója. Korábban kisebb díjat, a legjobb díszletért járó díjat kaptuk meg, de ekkora elismerésben eddig nem volt részünk, hiszen ez a díj a legfontosabb az UNITER-kitüntetések között” – mutatott rá.
Idén egyébként a korábbi évekhez képest kevés magyar jelöltje volt a „színházi Oscarként” is számon tartott országos versenynek. Míg tavaly a Kolozsvári Állami Magyar Színház Tompa Gábor által rendezett Három nővér című előadása minden fontosabb kategóriában jelölést kapott – összesen hetet – a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bocsárdi László rendezte Yvonne, burgundi hercegnő című előadását pedig öt kategóriában terjesztették fel díjra, addig a 2009-es előadások közül az idei jelölő zsűri csak a temesváriak előadását jelölte három kategóriában – legjobb előadás, legjobb rendezés, legjobb díszlet és jelmez –, Bíró József kolozsvári színművész pedig a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjra volt esélyes a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Keresztes Attila által rendezett Három nővér című előadásának Csebutikin szerepéért.
„Az, hogy végül is egy magyar társulat kapta a legjobb előadásnak járó díjat, azt igazolja, hogy itt nem nemzetiségi kérdésről van szó, hanem arról, hogy mi a jó színház jelenleg Romániában. Ha idén kevesebb magyar jelölés is volt, a romániai szakma legnagyobb díját mégis magyarok vihették el” – fejtette ki lapunknak Balázs Attila. A színházigazgató kérdésünkre válaszolva elmondta: azt is tervezik, hogy turnéra indulnak a nyertes produkcióval, de ez egyelőre csak terv, hiszen az anyagiaktól függ, hogy mikor és hogyan sikerül ezt megvalósítani.
A temesvári előadás a bukaresti Nottara Színház és a nagyszebeni Radu Stanca-színház produkciójával versenyezve lett a 2009-es év legjobb előadása a Marina Constantinescu és Florica Ichim színházkritikusok, Valeria Seciu színésznő, Mihai Mădescu díszlettervező és Cornel Todea rendező alkotta zsűri döntésének értelmében.
A legjobb rendezésért járó díjat végül Alexandru Dabija vehette át a bukaresti Odeon Színházban rendezett Pyramus & Thisbe 4 you című előadásért. Bíró Józsefet idén nem díjazta a zsűri, a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat Vlad Ivanov vihette haza, a bukaresti Nemzeti Színház, Párbaj (Un duel) című előadásában nyújtott alakításáért.
A gálán kiválósági díjban részesült Silviu Purcărete rendező, szövegkönyvíró, Helmut Stürmer díszlettervező, Lia Manţoc díszlet- és jelmeztervező, Vasile Şirli zeneszerző, Andu Dumitrescu díszlettervező a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház Goethe művén alapuló Faust című előadásának a 2009-es edinburghi fesztiválon elért nemzetközi sikeréért. Mint arról a szebeni színház igazgatója, Constantin Chiriac korábban beszámolt, a 2010-es évben az előadást megtekintők mintegy 80 százaléka turista volt, akik az országból és Európa számos országából azért érkeztek a városba, hogy megnézzék Purcărete előadását, amelyet 2007-ben mutattak be, amikor Nagyszeben volt Európa Kulturális Fővárosa.
A gálán életműdíjat kapott Andrei Bot díszlettervező, Mircea Andreescu színművész, Tatiana Iekel szíművésznő, Alexandra Davidescu bábjátékos és Mircea Cornişteanu rendező.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.