A Szegedi Nemzeti Színházban vendégszerepel a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Spíró György Prah című előadásával kedd este a Finálé – Regionális Kamaraszínházi Fesztivál keretében.
2013. május 20., 18:262013. május 20., 18:26
A Szász Enikő és Dukász Péter által játszott keserű vígjáték szereplői szegénységben élnek, majd hirtelen hatalmas szerencse éri őket: megnyerik a lottófőnyereményt. Az előadásban az alkotók azokra a kérdésekre keresik a választ, hogy hogyan viszonyul a két szereplő a nyereményhez és milyen emberi változást jelent ez bennük.
Az előadás 2011-ben elnyerte a legjobb előadás díját a nagyváradi Rövid Dráma Fesztiválon, ahol a legjobb színésznőnek járó díjat Szász Enikő kapta. A László Sándor rendezésében bemutatott népszerű előadás számos sikeres turnén vett már részt.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!