Hirdetés

Témaelemző kiállítást szerveztek Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Cipő címmel és ezzel a témával nyílt témaelemző kiállítás a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban működő Altus Kortárs Művészklub felhívására több Kovászna és Hargita megyei fiatal képzőművész válaszolt, a cipő formaiságát, képiességét több módon, műfajban és megközelítésben járva körül.

Bíró Blanka

2010. március 29., 09:432010. március 29., 09:43

A házigazda Sántha Imre Géza művészettörténész emlékeztetett, hogy a témaelemző tárlatnak hagyománya van a Székelyföldön, a nyolcvanas években Baász Imre kezdeményezte a madár és béke, illetve a ház témájú kiállításokat, a közelmúltban pedig a víz ihlette az alkotókat.

Túrós Eszter művészettörténész arra hívta fel a figyelmet, hogy nem véletlen, hogy a két megye alkotói éppen 2010-ben a háromszéki képzőművészet évében szerepelnek egyre gyakrabban közös tárlatokon. Nemcsak a politikában, a képzőművészetben is egyre nagyobb igény mutatkozik a közös megnyilvánulásokra, mondta Túrós Eszter.

A művészettörténész elmondta, a cipő hálás téma, hiszen sok mindenről árulkodik, és minden művész másféle megközelítésben dolgozta fel a témát. „A cipő nemcsak egy tárgy, hanem információhordozó, az emberről, a társadalomról, viszonyokról, állapotokról árulkodik” – mondta. – A kaptafa ugyanez, mégis minden cipő más, és másról mesél, a funcionalitásuk mellett a dekorativitásuk is fontos. A cipő témának számtalan lehetséges értelmezése van, melyek megérdemlik a továbbgondolást: a cipő, a lépés, a nyom, honnan jövünk, hová megyünk. A lokális és globális világképek összeforrnak, és ez követhetően megjelenik a cipőhasználatban.”

A kiállításon Csibi Szabolcs, Gáspár Ákos, Kelemen István és Melkuhn Róbert egy improvizált cipészműhely tárgyaival: cipősarokkal, kaptafával, csiszolópapírral, árral, kalapáccsal, vödörrel és vodkásüvegekkel, improvizált zenével szórakoztatták a közönséget, majd Ütő Gusztáv és Kelemen Örs Csongor performerek akciójával zárult a rendezvény.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés