2012. május 23., 08:442012. május 23., 08:44
A május 18. és 27. között zajló eseménysorozat összes helyszínén telt házzal zajlanak az előadások, sőt általában pótszékeket is igénybe kell venniük a szervezőknek. Andrei Mihalache, a fesztivál elindítója, a Szatmárnémeti Északi Színház román társulatának művészeti vezetője arra számít, hogy – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is rekordot döntenek a nézők számát illetően. Igen közkedveltek a szabadtéri előadások – a tűzoltótorony mellett esténként általában több százan gyűlnek össze egy-egy produkció alkalmával.
Mihalache szerint bár a szatmári közönség leginkább a vígjátékokra vevő, egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a többi műfaj iránt is. Elmondta: nagy örömére szolgált, hogy jól szórakozott a közönség például a nagyváradi Oana Lianu vasárnapi szabadtéri pánsípkoncertjén, annak ellenére hogy ez sem számított hagyományos produkciónak, hétfőn pedig nem maradtak el a rockzene kedvelői az UniForm fellépéséről.
A közönség a következő napokban is változatos programban válogathat – szerdán például a Szegedi Nemzeti Színház előadásában Ibsen Hedda Gabler című darabját láthatják, a produkciót Keresztes Attila, a szatmári színház magyar társulatának vezetője rendezte. Szombaton a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Színház a Tompa Miklós Társulattal közösen Székely Csaba Bányavirág című darabját játssza majd, míg vasárnap a Budapesti Kamaraszínház Peter Quilter Mr. és Mrs. című művét adja elő.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.