
2013. április 05., 08:412013. április 05., 08:41
Mivel a pár hónapos, illetve 2-3 éves gyerekek igényei teljesen mások, mint a nagyobbaké, és figyelmüket is más dolgokkal, rövidebb időre lehet lekötni, a Kezeslábasnak már a játéktere is nagyban különbözik a megszokott bábszínházi környezettől. A babák és az őket kísérő szülők tetszés szerint a padlószőnyegen elhelyezett színes párnákra ülhetnek, onnan nézhetik a főleg formákkal, mozgással operáló, nem cselekményközpontú előadást, de akkor sem szól rájuk senki, ha mászkálni támad kedvük.
A produkció hossza egyébként nem haladja meg a húsz percet, de a társulat tervei szerint a továbbiakban az előadások után a szülőknek kedveskednek majd egy-egy, a gyerekneveléshez kapcsolódó beszélgetéssel, amelyeket meghívott szakemberek, pszichológusok vagy éppen táplálkozási tanácsadók vezetnek majd. A gyerekeknek az előadás végeztével természetesen nem kell azonnal hazamenniük, szüleikkel együtt még maradhatnak játszani és közelebbről megismerkedhetnek a színpadi elemekkel is.
A Kezeslábast Bartal Kiss Rita rendezte, aki ebben az évadban a Lilliput társulat további két előadását, a Csipkerózsikát és a Toldit is jegyzi. A babaszínházi előadás premierjét március elején tartották, és akkora sikert aratott, hogy azóta minden előadást telt házzal játszanak. Nem lesz ez másképp ezen a hétvégén sem: mivel az április 7-ei és 14-ei alkalmakra eddig már minden jegy elkelt, a társulat úgy döntött, az április 6-án 11 órára meghirdetett Paprikajancsi című bábelőadás helyett is inkább a babaprodukciót játssza. Hároméves korig a gyerekeknek ingyenes a belépés, a teljes árú jegy pedig a szülőknek 7 lejbe kerül.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.