Hirdetés

Technikák, látásmódok sokszínűsége

Műfaji és megfogalmazásbeli sokszínűség, illetve a különféle technikák változatos használata jellemzi leginkább a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában megnyitott Hargita Megyei Képzőművészek Tárlatát. A Hargita megyei képzőművészek seregszemléjére csaknem hatvan alkotás érkezett ugyanennyi képzőművésztől, a megyében élő képzőművészek száma egyébként meghaladja a százharmincat.

Jánossy Alíz

2010. július 05., 10:142010. július 05., 10:14

 A két hétig látogatható kiállításon többek között szobrot, térplasztikát, olajfestményt, akvarellt, grafikát és fotót is megtekinthetnek az érdeklődők.

Botár László képzőművész, a tárlat főszervezője szerint már csak amiatt is sokszínű a tárlat, mert az alkotások nagyon különböző technikákkal készültek, ráadásul a műveiket beküldő alkotók különféle nemzedékekhez tartoznak, emiatt a látásmódjuk is nagyon különbözik egymástól. Az évente megrendezésre kerülő tárlatra az idén a legtöbben – szám szerint 35-en – Csíkból jelentkeztek, Udvarhelyről és környékéről tizenöten, Gyergyóból pedig kilencen. A kiállítási anyagot egyébként mindhárom városban bemutatták, Gyergyószentmiklós a harmadik állomás volt. A kiállítás megnyitóján Botár László Székedi Ferenc újságíró a kiállítást kiegészítő brosúrában írt ajánlószövegét idézte az egybegyűlteknek: „Burján Gál Emil folytatja szobrászművészetében a fa és a fém párbeszédét, Gál Éva Emese finom lírai felhangokkal ábrázolja a természetet, Burján Gál Enikő pedig geometrikus kompozícióban ragadja meg a hétköznapok töredékét. Borsos Gábor és Porzsolt Erzsébet hűséges barátja a természet, Siklódi Zsolt grafikája más megközelítésben ugyan, de szintén innen fogan, míg Ferencz Zoltán a színes üvegablakon át derengő fényben láttatja a hit nem csupán transzcendens, hanem érzelmi erejét. Balázs Áron kissé megdolgozott fotója a groteszk jegyében született. Hideg Margit vörös sorozatának egyik darabja pedig az absztrakció klasszikusait juttatja eszünkbe.”

Hargita megyében egyébként a rendszerváltás előtt is hagyománya volt a képzőművészek seregszemléjének, akkoriban őszi és tavaszi tárlatokon mutatkoztak be az alkotók. „Úgy éreztük, ezt a hagyományt illik folytatni” – fejtette ki a Krónika kérdésére Botár László, hozzáfűzve, hogy jelenleg a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezi a tárlatokat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés