2010. december 13., 09:182010. december 13., 09:18
Mint a Váróterem Projekt és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának közös produkciójaként létrejött előadás alkotói fogalmaznak, a Robert Cohen amerikai színházi szakember tartalom nélküli párbeszédein alapuló előadás során minden jelenet körülményeit a sors és a közönség fogják eldönteni. Igazi improvizációs játék, igazi versenyfutás az idővel, melyben „a bukás lehetősége hatványozottan benne van”.
„Nem a sorsról van szó. Amit mi szerencsének nevezünk, nem létezik, mert minden attól függ, hogy miként tekintjük. Ez a lényeg. A nézőpont. Ahogyan értelmezem azt, amiben éppen vagyok. Ami csak az enyém. Az enyém? Melyik nézőpont? Nyújtsuk ki magunk elé egyik kezünk, és emeljük fel a hüvelykujjunk. Hunyjuk be a jobb szemünk, és mérjük a felemelt hüvelykujjat egy távoli tárgyhoz. A hüvelykujj a tárgy bal oldalán van. Most hunyjuk be a bal szemünk. A hüvelyk most ugyanannak a tárgynak a jobb oldalára került. Anélkül, hogy bármi változott volna. Ugyanaz a jelenség, ugyanannak az embernek a személyes észlelése – és mégis mindig más. Erről van szó. Az előadásról, amit magamban rakok egybe. Az én előadásomról” – áll az előadásról szóló közleményben.
A Hatházi András által rendezett Sorsjátéknak, amelyet december 16-án, csütörtökön 20 órától, majd december 17-én, pénteken szintén 20 órától tekinthet meg a közönség, Molnár Margit, Csepei Zsolt, Imecs Levente, Vetési Nándor és Visky Andrej a szereplői, ezenkívül közreműködik Kürti Andrea, Márton László, Visky Othniel és Visky Sámuel. Jegyek a waitingroomproject@yahoo.com e-mail címen, vagy a 0741-947215-ös telefonszámon SMS-ben (az üzenetnek tartalmaznia kell a helyfoglaló nevét és a jegyek számát) foglalhatók.
Egy jegy ára 17 lej, kedvezménnyel 12 lej. Bővebb információkat és több fotót találhatnak az érdeklődők hamarosan a varoteremprojekt.wordpress.com blogcímen. Az előadás román nyelvű feliratozással lesz megtekinthető.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.