
„Tematikus és műfaji kötöttségek nélkül állt össze ez a társaság, nem képzőművészeti iskolák mentén szerveződtek, inkább a közös kulturális közeg kovácsolta össze a tagokat” – mutatta be a Studio 9 csíkszeredai képzőművészeti csoportosulást Zakariás Ágota művészettörténész abból az alkalomból, hogy hétfő este Kolozsváron megnyílt a csoport vándorkiállítása.
2014. május 06., 15:572014. május 06., 15:57
2014. május 06., 15:582014. május 06., 15:58
A Minerva Művelődési Egyesület első emeleti Cs. Gyimesi Éva teremében megtartott bemutatón a művészettörténész elmondta: a csoport tárlatain nyomon követhetők a sokak számára már ismerős szerzői fortélyok, a különböző képzőművészeti technikákhoz való kötődések, valamint az évről évre lekövethető finom változások is, melyek mind témaválasztásban, mind a színvilágban, mind a formák megkomponálásában visszaköszönnek.
Mint részletezte, a csíkszeredai Studio 9 tagjai 2006 óta állítanak ki együtt. A kilences szám az ebben az évben együtt kiállító művészek számát jelezte. A tagok időközben cserélődtek, a létszám viszont nem változott, és ez a felállás az évek során éppen alkalmasnak bizonyult az alkotók munkásságának alaposabb bemutatásához.
A kiállítók közül a megnyitón jelen volt Gergely Zoltán, Nagy Ödön, Szabó Árpád, Xantus Géza és Botár László, rajtuk kívül Bara Barnabás, Mezey Ildikó, Turcza László és Váncsa Mónika alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
„A Studio 9 nyolc éve adja tanújelét annak, hogy egymástól eltérő szellemiségben alkotó művészek is megmutatkozhatnak egy közös kiállításon. A több éve közösen kiállító művészek különböző korosztályokat képviselnek, más-más iskolákhoz kötődnek” – magyarázta Zakariás Ágota.
Hozzáfűzte: a kezdetektől vándorkiállításokban gondolkodó csoport tagjai számos belföldi és külföldi helyszínen, többek között Magyarországon és Szlovákiában is bemutatkoztak már. Zakariás szerint a vándorkiállításokon a munkák minden új helyszínen más és más értelmet nyernek, új jelentésekkel gazdagodnak.
Amellett, hogy a kiállító művészek számára is ösztönzést, egyfajta kitekintést jelent ez, egy-egy ilyen sorozat keretében kiemelkedően nagyszámú közönség ismerheti meg a bemutatott anyagot. A Studio 9 idei vándorkiállításának első állomása Kolozsvár, a következő helyszínek Dunaharaszti és Csíkszereda. A tárlat május 15-ig látogatható a kincses városban, munkanapokon 11 és 16 óra között.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!