
2009. február 11., 07:032009. február 11., 07:03
A kutató előadása szerint Tinódi egyik krónikás énekében Arany János százötvennégyszer számolta meg a vala régies igét. Mint kiderült, a bokorrímeiért az utókor által gyakran kritizált egri krónikás egyáltalán nem rögtönzött – ezt akrosztichonjai is igazolják, hiszen verssorai első betűit egybeolvasva értelmes szavakat kapunk.
„A Faludi névről elsősorban a plakátokról fiatal, meztelen kedvese mögül kajánul ránk mosolygó, csavargó költőfejedelem, Faludy György jut eszünkbe, a jezsuita Faludi Ferenc viszont, akit magyar Ciceróként jegyez az irodalomtörténet, csak a küszöbig engedte, és fehércselédnek nevezte a múzsát, mégis azt állítja róla Weöres Sándor, hogy minden későbbi költő az ő öntudatlan neveltje” – kezdte Sárközi Péter Faludi-monográfiájának bemutatását Vogel Zsuzsa. Előadásából kiderült, hogy olyan szavakat köszönhetünk nagy nyelvújítónknak, mint például az ellenfél, az álomkép, a zsebóra és a nyelvjárás. Dáné Hedvig Bod Péter Önéletírását mutatta be, majd ezt követően Egyed Emese hívta fel a hallgatók figyelmét Kerényi Ferenc Petőfi-monográfiájára, amely a költő életrajzi adatainak és verseinek eredeti társításával hoz újat.
Az Interculturali-THÉ Műhely, a BBTE Filológia Kara hungarológia doktoriskolája és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány szervezte est záróelőadásaként Elek Tibor Magatartások és formák című kritikakötetét mutatta be Farkas Wellmann Éva. Elek könyvében olyan kortárs szerzők alkotóműhelyébe tekinthet be az olvasó, mint Kányádi Sándor, Szőcs Géza és Orbán János Dénes.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.