Hirdetés

Szórakozva virraszthattak a székelyudvarhelyiek

Sikeres volt a negyedik alkalommal megrendezett Nyitott könyvek éjszakája elnevezésű programsorozat Székelyudvarhelyen. A városi könyvtár rendezvénye igen nagy népszerűségnek örvendett az elmúlt években is, idén számos újdonsággal várták a betérőket.

Dénes Emese

2010. augusztus 02., 10:092010. augusztus 02., 10:09

„A Nyitott könyvek éjszakájának elsődleges célja az olvasás megszerettetése és az olvasás szeretetének fenntartása” – mondta el Szabó Károly könyvtárigazgató. Az idei eseményen péntek estétől szombat hajnalig közel kétszázötvenen fordultak meg a könyvtárban és vettek rész a programokban, töltöttek ki általános műveltségi teszteket.

Maratoni filmvetítés is zajlott, az intézmény látvány- és hanganyagrészlegén inkább könnyed, szórakoztató filmeket vetítettek, a könyvtár előtti téren pedig némafilmeket, főként Chaplin-alkotásokat láthatott a közönség. Különlegességnek számított Gozner Gertrud, a Krónika munkatársának a nőt, a nőiességet bemutató fotókiállítása. „Ezekkel a képekkel próbálom elmondani, hogy mit gondolok a nőiességről, a női szerepekről. Ezekbe a szerepekbe részben bele is helyezkedhetek, de azért megmarad a távolság. Kívülről játszom el őket” – magyarázta Gozner Gertrud, aki személyesen nem tudott részt venni a tárlatnyitón. Ugyancsak újdonság volt a könyvinstalláció: az elhasznált, illetve a könyvtár számára kiselejtezendő könyvekből kaput készítettek az intézmény bejáratához, amely jelképesen a tudomány, az irodalom és a hétköznapi világ közti átjárást teremtette meg.

A rendezvény a megbocsátás éjszakája is volt, hiszen bárki visszaszolgáltathatta a már régen kikölcsönzött könyveket, és semmilyen megrovásban nem részesült. Idén többen hoztak vissza könyveket, mint az elmúlt években – mondta az igazgató –, és az érdekesség kedvéért azt is megjegyezte, hogy köztük olyan is akadt, aki 2006-os elmaradását rendezte ezen az éjszakán. Az esemény kapcsán egy másik, a könyvtár számára igen fontos kezdeményezésről is beszámolt az igazgató, a Nyitott könyvek éjszakáján került fel ugyanis egy internetes kérdőív a könyvtár honlapjára, a www.biblioudv.ro-ra, amelyet bárki kitölthet az intézmény szolgáltatásainak javítása érdekében.

Könyvinstalláció. A kiszuperált könyvekből készített kapu az irodalom, a tudomány és a hétköznapi átjárás jelképe volt. Fotó: Szabó Károly

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés