2010. május 21., 11:152010. május 21., 11:15
A rendező a hét elején Cannes-ban tartózkodott, ahol a film bemutatóját megelőzően interjúk sorozatát adta a külföldi sajtónak, majd elutazott Brüsszelbe, ahol pénteken mutatják be legújabb színházi rendezését a KunstenFestivalDesArts összművészeti fesztiválon.
Onnan másnap reggel tér vissza Cannes-ba, ahol Frankenstein-filmjének szombat esti díszbemutatójával zárul a világ egyik legrangosabb fesztiváljának hivatalos versenyprogramja. Előző filmje, a Delta – amely 2008-ban szintén az Aranypálmáért versenyezhetett – elnyerte a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját.
„Nem tudom, mi fog történni. Ezzel a filmmel magamat is megleptem, s nem érzem még, hogy mi lesz a sorsa, hogyan fogadja majd a közönség” – mondta a rendező. Hozzátette: a Szelíd teremtés nem olyan film, aminek díjat kell nyernie. A cannes-i fesztivál díjkiosztója vasárnap lesz. Mundruczó Kornél Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv című filmje 18 alkotással együtt versenyzik az Aranypálmáért.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.