
Fotó: Archív
2012. október 18., 08:122012. október 18., 08:12
„1995-ben azért kezdtük el szervezni ezt a könyvvásárt, hogy azon erdélyi magyarok számára, akik nem utazhatnak nyugat-európai nagyvárosokba, mi hozzuk el a szebbnél szebb kiadványokat. Az akkori célunk majdnem száz százalékban teljesült, a mai kiadványaink ugyanis Európa bármely részén megállják a helyüket” – mondta a kezdetekről a szervező Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, Káli Király István a könyvvásárt beharangozó tegnapi sajtótájékoztatón.
A 18. rendezvényre azonban a könyves céh felkérte partnernek a szervezésben a Marosvásárhelyi Kulturális Központot (MKK), hogy az utóbbi évek rendezvényeinek monotóniáját felváltva, valami újat hozzon. Káli Király István a sajtótájékoztatón hangsúlyozta is, hogy a legtöbb újítás a Marosvásárhelyi Kulturális Központ munkatársainak köszönhető. „Nem a könyvvásár lebonyolításában hoztunk újat, hanem a vásár arculatát újítottuk meg, a népszerűsítésben vállaltunk szerepet és a kiegészítő programok szervezésében. Az új logó és az új arculat is nagyon színes, amely a vásár gazdag kínálatára is utal. Szeretnénk, hogy az a három nap méginkább a kultúra hétvégéje legyen” – mondta a könyvvásárról az MKK elnöke, Szepessy Előd.
A gazdag kínálatot a számok is jelzik: több mint 100 kiadó érkezik Marosvásárhelyre több mint 8000 könyvcímmel, emellett pedig több mint 50 kiegészítő rendezvényen vehetnek majd részt a vásár látogatói.
A kiegészítő rendezvények egy része az Örkény István- és Ion Luca Caragiale-emlékévhez kapcsolódik, ennek kapcsán lesznek színházi előadások és felolvasások is. A három estére három neves meghívott érkezik Marosvásárhelyre, egyik a magyarországi Örkény Színház igazgatója, Mácsai Pál, aki vezetői posztja mellett nagyszerű színész is, és ezúttal egy Örkény-egypercesekből összeállított előadással lép fel Vásárhelyen. A másik két este vendége az Alma együttes és a Kávészünet nevű zenekar lesz, előbbi inkább gyerekeknek zenél majd, utóbbi felnőttekhez is szól megzenésített verseivel – tudjuk meg az MKK marketingfelelősétől, Máthé Kincsőtől.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központon kívül a Romániai Magyar Könyves Céh a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal is partnerségre lépett, aminek eredményeképpen idén a színház teljes területén zajlik majd a vásár: az előcsarnokban a szokásos módon a könyvesstandok kapnak helyet a kisteremben és annak előcsarnokában, valamint a színház 1-es számú próbatermében is könyvbemutatók, találkozók zajlanak. A teátrum klubterme például gyereksarokká alakul, ott különböző szakemberek bevonásával különböző korú gyerekeknek kínálnak programot, a féléves gyerektől a kamaszokig – tudtuk meg a gyereksarok felelősétől, Makkai Kingától.
„Megpróbáljuk a gyerekeket behozni a könyvvásár terébe, és a három nap alatt elérni, hogy a legkisebbeknek is legyen valami kapcsolatuk a könyvvel. A félévesek például puhakönyves foglalkozáson vehetnek részt” – magyarázta Makkai Kinga. A könyvvásár teljes programja nemsokára felkerül a www.vasarhely.ro/konyvvasar honlapra, de a Facebookon is jelen van a rendezvény – mindkettő a 18. alkalommal megszervezett rendezvény idei újdonságai közé tartozik.
Szász Cs. Emese
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.