
Tízéves a Színházi Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja, a SPOT, amely hétfőn kezdődött és november 20-ig tart Nagykárolyban.
2016. november 14., 16:132016. november 14., 16:13
A szervezők közölték, 2007-ben fogalmazódott meg az igény, hogy kapcsolatot teremtsenek és tartsanak a romániai színi iskolák hallgatói és a szomszédos országok színi hallgatói között. A Romániában egyedülálló rendezvény idei programválasztását egyrészt az határozta meg, hogy a szervezők továbbra is ápolni és fejleszteni szeretnék az egy évtized alatt kialakított kapcsolatokat a színi iskolák között, ugyanakkor szeretnék visszahozni Nagykárolyba a fesztivál minél több korábbi résztvevőjét, akik az ország különböző színházainál dolgoznak.
„A fesztivál létrehozott egy országos és nemzetközi kapcsolathálózatot, ami megalapozza a nagykárolyi színház dinamikáját – attól függetlenül, hogy a színházról úgy gondolkodunk, mint előadásokat befogadó vagy létrehozó intézményről\" – írták a szervezők. A meghívott hallgatók öt iskolát képviselnek három országból: a hazaiakon kívül (Kolozsvár, Craiova, Marosvásárhely) a szerbiai Újvidéken és a németországi Passauban tanuló hallgatók érkeznek Nagykárolyba. Visszatérnek a károlyi színpadra a fesztivál korábbi résztvevői, jelenleg független színházak alapítói is, többek közt a nagyváradi Studio Act, a kolozsvári Váróterem Projekt és Puck Bábszínház.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.