
Csomópontok, időpontok; az emlékezés vidékein címmel szervez nyári tábort a Kolozs megyei Kidében mától vasárnapig a Shoshin Színházi Egyesület és a kolozsvári Jolly Színház.
2014. augusztus 10., 20:242014. augusztus 10., 20:24
A Köllő Csongor és Györgyjakab Enikő kolozsvári színművészek vezetésével zajló táborban az egyéni emlékezés kérdését próbálják körbejárni. A tábor felhívásában a szervezők megfogalmazzák: a részvevőkkel a személyes emlékezetet igyekeznek majd színészi eszközök segítségével megfogalmazni.
„A kreatív munka mellett nagy hangsúlyt fektetünk a specifikus fizikai és vokális tréningre, a reggeli és szürkületi szaladásra, és néhány egyszerű meditációs technikára” – írják. A munka zárt és szabad térben is folyik, a tábor végén pedig a falubeliek, valamint a vendégek számára kis bemutatót tartanak a résztvevők. A táborba színészként dolgozó, színire készülő, de amatőr érdeklődők jelentkezését várták, akik 280 lejes részvételi díj ellenében vehetnek részt a foglalkozásokon.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!