Rendhagyó megnyitóval startolt pénteken Temesváron a hetedízben szervezett, egy hétig tartó Eurórégiós Színházi Találkozó (TESZT).
2013. május 26., 17:332013. május 26., 17:33
2013. május 26., 18:092013. május 26., 18:09
A rendezvény köszöntő beszédeit a Hajdu Szabolcs rendezte Békeidő című előadás díszletei előtt mondta el Dan Diaconu alpolgármester, Ștefan Iordănescu, a Nemzeti Színház képviselője és Lucian Vărșăndan, a német színház igazgatója.
A megnyitó mint az előadás része
Balázs Attila, a Csiky Gergely Színház igazgatója – mint utólag kiderült – , az előadás szerves részeként köszöntötte a fesztivál közönségét: beszéde közben kollégái díszletelemeket hoztak be a színre, a világítást állították, és a megnyitóbeszéd interaktív könyvbemutató részévé vált, mintegy „belefolyt\" az előadás első jelenetébe. A történet középpontjában Langermann Sándor író (Szabó Domokos) áll, ő a rendező, Hajdú Szabolcs alteregója. Az író mintegy karmestere a produkciónak: néha instrukciókat súg a színészeknek, akik sok improvizációból, letisztult replikákból, párbeszédekből, gesztusokból szülik az aznapi előadást – estéről estére kicsit másat.
Az önreflexió, vagy ha jobban tetszik: a csoportos reflexió a színház egyik fontos szerepére mutat rá – ez a megtisztulás művészete. És azok számára, akik a társulat korábbi előadásait ismerik, üde színfoltot jelent, hiszen ennyire más, a rögtönzés nyelvén beszélő produkciót még nem láttak tőlük, velük.
A temesvári társulat születésnapja
Az idei TESZT a magyar társulat hivatalos megalakulásának hatvanadik évfordulójának ünnepe is: a megnyitó napján a Dóm téren Lajkó Félix koncertezett, felhívta a város figyelmét a fesztiválra, amely a nagyközönség előtt is ünnepélyesen megnyitotta kapuit. Az eső és a hideg ellenére a citerán és hegedűn játszó vajdasági zenész és zenekara forró hangulatot teremtett. A fesztivál második napja már zsúfolt programot tartogatott.
A Krecsányi Ignác egykori temesvári színidirektor munkásságát bemutató kiállítást Szebeni Zsuzsa kurátor és Ács Piroska, az OSZMI (Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum) igazgatónője ismertette. A megnyitó részeként egy korabeli filmet is levetítettek, amiben sok más hír mellett a kitűnő menedzser, Krecsányi Ignác is megjelenik, a hangot pedig a társulat egykori színésze, Kiss Mihály recsegő-karcos, archív felvételből digitalizált éneke szolgáltatta.
Figaro házassága két értelmezésben
A Temesvári Nemzeti Színáz Az élet álom című előadásval szerepelt a TESZT programjában. A Mihai Maniutiu rendezte produkció egy lovardából színházi térré alakított teremben, a Sala 2-ben jött létre Marian Râleaval a főszerepben, akit ezúttal kitűnő szövegmondásáért említünk meg. A nehézkes, régi fordításban játszott klasszikus szöveget olyan tökéletes hangsúlyozással tolmácsolta, hogy megértése nem jelentett gondott a kevésbé vájtfülű nézőknek sem.
A fesztivál állandó vendége, az Újvidéki Színház Opera ultima címmel a Figaró házasságát mutatta be két eltérő értelmezésben: Mozart operáját parodizálták az első részben, Beumarchais komédiáját pedig sok keserű és nagyon aktuális fekete humorral fűszerezve értelmezték újra. A két résznek pedig egy felsőbb rendelet teremt abszurd keretet: bár egy prózai társulat mutatkozik be, a városvezetés, a pénzosztó azt kéri, követeli tőlük, hogy vígoperát mutassanak be, mert arra van igény a közönség részéről.
Az egykori Jugoszlávia tagállamaiban, magyar nyelvterületen vagy Romániában a színházak egyaránt találkoznak ilyen vagy hasonló, lehetetlen elvárással. A második nap eseményeit a TESZT másik gyakori vendége, a vajdasági Döbrei Dénes és alkotótársai által bemutatott Lit és Mix könyve című produkció zárta, amelyben a táncot Lajkó Félix citeramuzsikája kísérte.
Hegyi Réka
Budapest, Zágráb, Prága és Sepsiszentgyörgy után Csíkszeredában folytatódik a Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású időszaki kiállításának, a Magyar Menyasszonynak az „utazó kapszula tárlata”.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban mutatják be a Dr. Fejér Sándor második világháborús levelezéséből készült kötetet.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) május 4–5-én esedékes tisztújítása előtt annak romániai területi szervezete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) is megválasztotta új vezetőségét.
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a Nemzet Művésze, a magyarországi hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Négy helyszínen, több mint húsz előadással várja a közönséget a június 26. és július 4. között megrendezendő Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja, amelynek idei díszvendége a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata lesz.
Ha van színvonalas humor, Bajor Andoré az. Történeteinek fordulatossága, írásainak megannyi játékos megoldása lélekfrissítő, elmecsiszoló; titokzatossága pedig jó értelemben vett kihívás az olvasó számára – mondta el megkeresésünkre Egyed Emese.
A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői bejelentették, hogy az immár 25. alkalommal, június 12. és 21. közt tartandó szemle a 100 éve született Marilyn Monroe színésznő előtt is tiszteleg.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is székelyföldi turnéra indul a kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata.
Átadták az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) díjait Kolozsváron a Protestáns Teológiai intézet dísztermében a kultúra területein tevékenykedőknek.
szóljon hozzá!