
Debrecenben vendégszerepel a hétvégén a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a Murlin Murlo és Az arab éjszaka című előadásokkal.
2014. június 12., 17:402014. június 12., 17:40
Barabás Árpád rendezésében Nyikolaj Koljada, kortárs orosz szerző művét, a Murlin Murlot június 13-án, péntek este 7 órától tekintheti meg a Csokonai Nemzeti Színház bérletes közönsége. Ezt követően június 14-től 16-ig napi egy alkalommal a Víg Kamaraszínházban kerül műsorra Roland Schimmelpfennig, kortárs német szerző darabja, Az arab éjszaka Albu István rendezésében.
A Murlin Murlot több mint egy évvel ezelőtt mutatta be a Figura, Magyarországon ezúttal második alkalommal láthatja a közönség, és ugyancsak ez a produkció kapott meghívást az idei Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára is. A Murlin Murlo kisvárosi történet, a kombinátnál dolgozik mindenki, az emberek itt élik eseménytelen, boldogtalan hátköznapjaikat munka és mulatás között.
„Koljada lemezteleníti, mélybe dobja szereplői lelkét, majd mintegy erőtlen feloldozásként felkínálja a választási lehetőséget: maradnak Sipilovszkban és elpusztulnak, vagy vonatjegyet váltanak egy új életre?\" – olvasható a daran ismertetőjében.
Az arab éjszaka az idei évad utolsó produkciója, mely májusban került bemutatásra a Figura színpadán. A darab be nem teljesült álmok története, öt szereplő véletlen találkozása egy sokemeletes tömbház mágikus terében. A debreceni turnét budapesti vendégjátékok előzték meg: május 27-én és 28-án a Bárka Színházban került műsorra a Murlin Murlo, valamint Márkó Eszter rendezésében a Nagy Olga meséi nyomán készült Füttyös kalandjai című mesejáték.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!