Színház közönség nélkül

Minden idők egyik leggyengébb évadját zárja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata. A 2009/2010-es idényben a Tompa Miklós Társulat két-három „közönségbarát” produkció mellett több látványos bukást is elkönyvelt: üresen kongó nézőtér, felháborodott közönség, a színház panaszkönyvét kérő, bérletüket miszlikre aprító nézők. A 2009. szeptemberi évadnyitótól május elsejéig 14 682 néző ült be a Tompa Miklós Társulat előadásaira, ami Kárp György színművész, gazdasági igazgató (felső kép) szerint nem rossz szám, viszont csalóka, mivel a színház Liviu Rebreanu Társulatával szemben a magyar tagozat sokkal többet játszott. A lényegesen sűrűbb színpadra lépés annak is betudható, hogy miközben a Tompa Miklós Társulat szinte havonta előrukkolt egy-egy bemutatóval, a román tagozaton eddig egyetlen nagytermes premier sem volt, ami példátlan eset a nemzeti színház történetében. A két társulat teljesítménye közötti jelentős menynyiségi különbséget az azonosan gyatra minőség tompítja, két-három, valóban sikeresnek mondható előadáson kívül több produkció látványosan megbukott. Kárp szerint sajnálatos, hogy a társulat vezetője, Kövesdy István ezt nem hajlandó elfogadni, és továbbra is erőlteti a szinte közönséget nélkülöző darabok műsorra tűzését.

Kongó terem, kongó színészi lélek

Ilyen népszerűtlen darabnak bizonyult például az éppen Kövesdy rendezte Bethlen. Závada Pál történelmi drámáját legutóbb a hatszáz férőhelyes nagyteremben mindössze 21 néző előtt játszották, néhány héttel azelőtt 38-an váltottak jegyet, miközben régebben a belső szabályzat értelmében a függöny csak abban az esetben gördülhetett fel, ha a jegyek 10 százaléka elkelt. Kárp György szerint azonban nem látták értelmét annak, hogy a határozat gyakorlatba ültetésével büntessék a társulat még megmaradt közönségét. Kérdésünkre, hogy egy színésznek milyen érzés üres terem előtt játszani, Kárp röviden válaszolt: több mint fájdalmas. „Én például belebetegszem az üres színházba. Gondolom, a kollégáim között sincs olyan, aki ettől jól érezné magát. Ha kong a színház, akkor kong a színész lelke, feje egyaránt” – véli a tapasztalt művész. Kilyén László, a társulat oszlopos tagja szerint egyébként mindezt csak a színészek gondolják így, majd visszaemlékszik egy korábbi korszakra, amikor a politikai vonalon kinevezett Béres András társulatvezető kijelentette: nem számít, ha tízen ülnek a teremben, az előadás legyen jó. „Én erre azt mondtam: akkor legyen olyan jó az az előadás, hogy ezren tolongjanak a teremben. Úgy látszik, Kövesdy irányítása alatt is ugyanoda jutunk. Ma még beül harminc-negyven néző egy-egy nagytermes produkcióra, de lehet, hogy az ősztől már csak egymásnak fogunk játszani” – elégedetlenkedik Kilyén.

A közönség számának drasztikus csökkenése Vlad Rădescu megbízott vezérigazgatót is elgondolkoztatja. Szerinte hiába takaróznak egyesek azzal, hogy a közönség eltávolodott a színháztól, ez éppen fordítva igaz. „Sajnos a színház távolodott el a közönségétől” – állapítja meg. A rendelkezésére álló adatokból kiderül, 2008-ban a magyar tagozat mindössze két kiszálláson volt, ez év májusában pedig egyetlen nagytermes előadást tartott. A két évvel ezelőtt Bukarestből hazatért színidirektor is szerencsétlen próbálkozásnak tartja a Bethlen, illetve a Bocsárdi László által színre vitt Mit csinál a kongresszus? című bohózat bemutatását. „Arról is tudok, hogy komoly feszültségek vannak a magyar tagozat és a társulatvezető között. Vezérigazgatóként több mindenbe beleszólhatnék, de nem látom értelmét. Örülök, hogy bár annyit elértem, hogy a Tompa Miklós Társulat ismét vezesse be a bérletrendszert, mert néhány évvel ezelőtt arról is lemondott. Nem lehet semmibe venni a közönséget, és csak kistermes darabokkal kiszúrni a nézők szemét” – vallja Rădescu. Elődje, Cristian Ioan is hasonlóan értékeli a helyzetet, ugyanakkor magára vállalja a felelősséget. „Hibáztam, amikor igent mondtam mind a magyar, mind a román társulatvezető kinevezésére. Igaz, a választék is gyatra volt, a magyar tagozat élére egyedül Kövesdy István jelentkezett. Mégis úgy láttam jónak, ha a társulat nem marad vezető nélkül” – látja be a jelenleg rendezőként tevékenykedő exigazgató.

Széttépett bérletek, kikért panaszkönyv

A marosvásárhelyi közönség egyre kritikusabb véleményét leginkább a nézők példátlan gesztusai illusztrálják. Az elégedetlenkedők ma már nemcsak az előadás szünetében szivárognak el, sokan a nagytermes produkciók közben is felállnak, és tüntetőleg elhagyják a termet. „Közel négy évtizede vagyok ennél a színháznál, több csúfos bukást megéltem, de ilyen méretű háborgásoknak nem voltam még tanúja. Az olyan előadások után, mint a Bethlen vagy a Mit csinál a kongresszus? a takarítónő eltépett és szétdobált bérleteket tett az asztalomra. Sőt oda jutottunk, hogy előadás után egyre többen igénylik a panaszkönyvet. Akár egy lerobbant közértben vagy egy harmadrangú sarki kocsmában. Elképesztő!” – mondja valósággal szégyenkezve Kárp György. Igazgatói irodájába belépő színész kollégája szerint a magyar tagozat tagjai örülhetnek, hogy a közönség nem hajítja őket az éppen felújítás alatt álló Színház tér valamelyik gödrébe. „De én nem mondtam semmit, ha névvel kerülök az újságba, mindent letagadok” – teszi hozzá rögtön. Nem ő az egyetlen színművész, aki további megélhetését féltve a névtelenséget választja. Akad, aki egyenesen embertelennek nevezi a napokban lezáruló évadot, más a Makó és Jeruzsálem közötti távolsággal próbálja érzékeltetni a Kövesdy és a rá bízott színházmenedzsment közötti hasadást. A színészek közül különben többen is jelzik: szívesen nyilatkoznának, de tartanak a társulatvezető és az őt támogató politikum bosszújától. „A múlt rendszerhez hasonlóan most sem tanácsos ujjat húzni a direktorral és az őt fenntartó hatalommal. Csakhogy miközben akkor elmondtad a véleményedet, és azzal maradtál, a szókimondás most akár az állásodba is kerülhet” – mondja az egyik tapasztalt színésznő. Kilyén László elmondja: tisztában van azzal, hogy véleménye megjelenése nyomán számíthat Kövesdy „megtorlására”.

A direktor a Sapientiát hibáztatja

Lapunk felvetésére Kövesdy István (alsó kép) semmiképp sem a műsorpolitikát tartja elhibázottnak, hanem főként az idősebb nemzedéket sújtó gazdasági válságot okolja. Amikor megemlítjük, hogy az általa rendezett Bethlen-előadáson akkor is mintegy 140–150 nézőt számoltunk össze a nézőtéren, amikor a színház vezetősége jelképes áron, mindössze egy lejért kínálta a jegyeket, a művészeti igazgatóhelyettes más bűnbakot keres. „Az egyetemisták távol maradnak a színháztól. A Sapientia ezer diákja mintha nem is létezne, semmilyen érdeklődést nem tanúsítanak a színház iránt. Ugyanez érvényes az orvosi egyetem hallgatóira is. A Művészeti Egyetem diákjain kívül a Marosvásárhelyen tanuló hallgatók nem járnak színházba” – állítja a társulatvezető-rendező. Különben Kövesdynek egy korábbi sajtótájékoztatón a Krónika kérdésére adott válasza óriási felháborodást keltett az egyetemisták körében. „Sajnálatos, hogy ilyen alantas megjegyzéssel próbál az igazgató úr hatást gyakorolni a Sapientia diákságára, ahelyett hogy változtatna az előadások színvonalán” – méltatlankodik az EMTE egyik diákja az egyik hírportálon. Kollégája a következő bejegyzést küldte: „Lehetne itt vitázni, de ha egy művészeti vezető nem olyan darabokat részesít előnyben, amelyek széles körben elfogadottak és szórakoztatóak, akkor ne hülyézze le a közönséget, amiért nem mennek színházba”. Mások azt firtatják, miért van telt ház a Vásárhelyre látogató társulatok humoros, tragikus, zenés, táncos vendégelőadásain. „Talán azért, mert a minőség, a nézőbarát előadások máshol vannak, és sajnos csak nagy ritkán jutnak el Vásárhelyre” – állapítja meg a hozzászóló, miközben mások Hofit parafrazálva adnak tanácsot a sokak által a város „kulturális Prométheuszának” nevezett Kövesdynek: „Ha egy örömháznak megcsappan a közönsége, nem az ágyakat cserélik ki!”.

A Sapientia Hallgatói Önkormányzatát három éven keresztül irányító Portik Vilmos belátja, aránylag valóban kevés diák látogatja a marosvásárhelyi színház előadásait. „Elsősorban a színház szinte nem létező kommunikációs politikáját okolnám emiatt, másrészt a műsorpolitika is olyan, hogy nem tesz eleget a sapientiás diákság ingerküszöbének. Engem és a körülöttem forgó fiatalokat valósággal elijesztett a színháztól” – nyilatkozta Portik. Utódja, a nemrég megválasztott Csatári Zsuzsa határozottan cáfolja azt az állítást, miszerint az Erdélyi Magyar Tudományegyetem diáksága nem látogatná a vásárhelyi színház előadásait. Évfolyamtársai közül többen is bérletesek, mások meg szívesen váltanak jegyet, ha a kultúrintézmény közönségszervezője betoppan az egyetemre.

A tanárok sem tesznek meg mindent

Kövesdyhez hasonlóan Kovács Levente, a Művészeti Egyetem tanszékvezetője is úgy véli, hogy a sapientiás diákok eléggé passzívan viszonyulnak a kultúrához. „Meglehet, erről a tanárok is tehetnek. A mi időnkben Kolozsváron a Babeş–Bolyain és Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megvoltak azok a pedagógusok, akik kimondottan számon kérték a diákságtól, ellátogatott-e a színházba. Sajnos ma már sokan a tanárok közül sem ülnek be a nézőtérre” – véli az ismert rendező. Hozzáteszi, a Művészeti Egyetem és Stúdió Színháza szerencsés helyzetben van, a fiatalok elégedettek a színinövendékek produkcióival, melyet sokan akár kétszer-háromszor is megtekintenek. „Nincs okunk panaszra, mi szinte mindig telt ház előtt játszunk. Itt mindig sok a fiatal, de van egy középgeneráció is, amely a Stúdióban találta meg a régi idők szép színházát” – mondja Kovács Levente. A középkori várban működő Yorick Stúdiónak is sikerült megszólítania az ifjabb nemzedéket. Sebestyén Aba szerint a Mészárosok bástyájában működő kísérleti színház törzsközönsége éppen a város diáksága köréből kerül ki. „Nem igaz, hogy a diákságot nem lehet behozni a színházba. Olyan előadásokat kell kínálni, melyek az ő érdeklődésüket is felkeltik, és esetleg az őket foglalkoztató gondokat is terítékre tűzik. Hogy sikerült annyi fiatalt megszólítani, miért van diákbérlet például Csíkszeredában, ahol sem a színháznak, sem az egyetemnek nincs fél évszázados hagyománya?” – teszi fel a költői kérdést a Yorick vezetője, a Tompa Miklós Társulat fiatal művésze. Sebestyén két évvel ezelőtt színpadra állította a Hair című nagy sikerű musicalt, melynek a Nyári Színházban bemutatott két előadását csaknem háromezer fiatal tekintette meg. Felajánlotta a produkciót a nemzetinek, de miközben Kárp György támogatta a kezdeményezést, Kövesdy István kategorikusan visszautasította.

A közönségre is adni kell

Kérdésünkre, hogy miben látja a vásárhelyi közönség elpártolásának fő okát, a társulat egykori vezetője és jelenlegi rendezője, Kincses Elemér metaforával válaszol. „A színház zenekara nem azt a zenét játssza, amit a közönség hallani szeretne” – mondja. Hasonló véleményt képvisel rendező kollégája, Kovács Levente egyetemi előadótanár is, aki a tematikailag egysíkú évadnak tulajdonítja a kudarcot. „Az idei repertoár egy egészen szűk rétegnek szólt. Hiányoztak a nagyobb tömegeket vonzó, igényesen színpadra állított színvonalas darabok. Ráadásul komoly feszültségek kerültek felszínre a rendkívül alacsony színészi fizetések és a pofátlanul magas rendezői gázsik kapcsán” – sorolja a visszaesés okait. Egyébként a Székely Színház alapítója és kiváló rendezője, a mai társulat névadója, Tompa Miklós valamikor azt tartotta a Thalia legfontosabb céljának, hogy szolgálja a közönséget. „Ezt már akkor szemére vetették Tompának, sokan ma is hülyeségnek tartják, de kérdem én: kiért van a színház, nem a közönségért? – teszi fel a kérdést Kárp György. – Mi viszont mindent elkövetünk azért, hogy elriasszuk a nézőinket.” A színész-aligazgató szerint ez a folyamat nem Kövesdyvel kezdődött, gyökerei az 1990-es évek elejére nyúlnak vissza. A színészek helytelenítik, hogy a magyar tagozat élére többnyire RMDSZ-es vonalon kinevezett szakemberek magántársulatként kezelik az adófizetők pénzéből finanszírozott Nemzeti Színházat.

Kérdésünkre, hogy miként lehetne visszafordítani a jelenlegi folyamatot, mindenki a közönséghez való közeledést jelöli meg. „Annyi év után illene, hogy ismét leüljünk a közönséggel, és megkérdezzük az emberektől, lényegében mit is várnak el a színháztól. Továbbá a recept ismert: végy egy jó darabot és egy jó rendezőt” – sommázza Kárp György.