
Fotó: Henning János
2012. március 19., 08:392012. március 19., 08:39
Élőlény – akárcsak a színház vagy a fesztivál, amely megszületik, vannak gyönyörű és borzalmas pillanatai. A fesztivál nyitókoncertjén a világhírű Bălănescu Quartet lépett fel, Alexander Bălănescu a meleg fogadtatástól meghatottan állt a színpadon. Mint mondta, a vonósnégyes az évszázadok során a zenei kísérletezés „lándzsája” volt, és az is maradt.
A brit kvartett széles skálájú repertoárral rukkolt elő, a román népdalénekes Maria Tănase zenéjére épülő szerzeményük ugyanolyan sikert aratott, mint a Kraftwerk együttes több dalát feldolgozó összeállításuk. A fesztivál eddig eltelt három napján bemutatták a Marcel Iureş által játszott, Ivan Turbincă történetét bemutató one man show-t. A bukaresti Act Színház Absolut produkciójának titka, hogy könnyedén, humorral közelít meg súlyos kérdéseket.
A berlini Rimini Protokoll dokumentarista színházában négy valódi kairói müezzin beszél életéről, arról, hogyan befolyásolhatja mindennapjaikat, ha központosítják az imárahívást. Az egyik müezzin a végén bevallotta: ő csak helyettesíti a valódit, nagyon kívánkozott Európába, és az európaiak számára minden szakállas egyiptomi egyforma. A palermói Sud Costa Occidentale Társulat az Emma Dante rendezte Trilogia degli occhiali (A szemüveg trilógiája) a társadalmi peremlét három különböző vonatkozására épül: a szegénységre, az öregségre és a betegségre, valamennyi szereplő szemüvegen keresztül szemléli a világot, a látás és a látás hiányának metaforájaként.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Andrei Şerban rendezte Hedda Gabler című előadására voltak a legtöbben kíváncsiak a fesztiválnézők közül. Ám a stúdió-előadásra helyszűke miatt sokan nem válthattak jegyet, ezért a fesztiválszervezők eldöntötték, hogy április és május folyamán a Tamási Áron Színház két kolozsvári előadásra biztosít autóbuszokat.
| A fesztiválnyitó sajtótájékoztatón a szervezők elmondták, a hazai és a magyarországi színházi szakma képviselői a fesztivál kísérőrendezvényeinek résztvevői is, a szakírók, kritikusok közönségtalálkozókat vezetnek, a színház szakos egyetemi hallgatók pedig a fesztivál honlapján is elérhető háromnyelvű fesztivál-blogot írják. Bocsárdi László kifejtette, a rendezvény több helyszínen zajlik, a színházterem mellett, a kultúrpalotában, és az újonnan felépült stúdióban, ahova a színpadtechnikai felszerelést is sikerült behozni. A fesztivál iránt rendkívül nagy az érdeklődés, három nap alatt 165 bérletet adtak el 35 ezer lej értékben, és 15 vállalkozó vásárolt mecénás-bérletet. Pál Attila, a fesztivál koordinátora elmondta, a rendezvénynek hatalmas idegenforgalmi vonzata van, 500 fellépőnek foglaltak szállást, gyakorlatilag nem maradt szabad szoba a városban és a környékén. A külhoni társulatok számára előkészített ajándékcsomagban Háromszéket népszerűsítő kiadvány és helyi termék is szerepel. A szervezők a két hét során mintegy négyezer nézőre és a járulékos rendezvények látogatóival együtt összesen hétezer résztvevőre számítanak. |
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.