A nagykárolyi SPOT Társulat – amely gyakorlatilag a SPOT – Színművészeti Egyetemek és Főiskolák Nemzetközi Fesztiválja keretében létrejött, folyamatosan változó összetételű, független társulat – a harmadik bemutatójára készül a budapesti Trojka Színházi Társulással együttműködésben.
2016. július 14., 13:242016. július 14., 13:24
A csapat ezúttal a Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátéka alapján készülő fizikai színházi produkcióhoz keres erdélyi magyar és román színművészhallgatókat (akár magiszteri képzésen részt vevő fiatalokat is), illetve fiatal színészeket 22 és 30 év között. Az előadásban 3 nő- és 4 férfi szereplőre van szükség.
A független színházi társulat közleménye kitér arra is, hogy a mozgásszínházi tapasztalat nem elvárt. A jelentkezőknek egy maximum kétperces, kreatív bemutatkozóvideót kell készíteniük magukról, és ezt elküldeni a trojka.szinhazi.tarsulas@gmail.com, illetve a paul.sarvadi@gmail.com e-mail címre.
A jelentkezési határidő július 25., 20 óra. A próbafolyamatra augusztus 5–19. között kerül sor, a kész előadást pedig a tervek szerint november 26-án mutatják be Nagykárolyban.
A SPOT Társulat 2014-ben alakult Nagykárolyban az évek során a SPOT fesztiválon részt vevő diákokból, fiatal színészekből. Eddigi előadásai a Manole mester emberi galéria (2014) és a Mi a magyar?! (2015). Utóbbit a budapesti k2 Színházzal közösen hozta létre a csapat.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
szóljon hozzá!