2009. június 03., 11:112009. június 03., 11:11
„Egész Európában a mi ünnepi könyvhetünknek van a legnagyobb hagyománya. A 80. évfordulójához érkezett rendezvényt igyekeztünk méltó programokkal gazdagítani” – mondta Zentai Péter László, a Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója, a rendezvény szervezője.
„Az idén olvasóklubokat is létrehozunk, ahol bárki kikölcsönözheti a könyvheti újdonságokat” – tette hozzá, majd arról is beszélt, hogy a standok éjszaka is nyitva tartanak majd, a kiadók pedig változatos programokkal, „gyertyafényes dedikálásokkal” kedveskednek az érdeklődőknek. Az esti eseményeket a múzeumok éjszakája mintájára könyvek éjszakájának nevezték el, és többek között utcabállal, latin-amerikai táncokkal színesítik majd.
A Magvető Kiadó standjánál szombat este nyolc és éjfél között a kiadó szerzői meghívják egy pohár sörre mindazokat, akik a standon több mint 5000 forint értékben vásároltak. A söröshordót 20 órakor Esterházy Péter veri csapra, majd őt Darvasi László, Grecsó Krisztián, Fehér Béla, Kovács András Ferenc, Spiró György, Tóth Krisztina és Závada Pál váltja fel a sörcsapnál.
Zentai elmondta, hogy a könyvhét alapítója, Supka Géza tiszteletére idén reprint kiadásban megjelentették az általa szerkesztett Literatura című folyóirat első, 1929-es könyvheti különszámát.
Mint mondta, a könyvhét célja az, hogy a minőségi magyar irodalom minél szélesebb körben váljon ismertté. „Jó lenne, ha a magyarokban is tudatosulna végre az, amit egész Európa tud, hogy a magyar irodalom világszínvonalú, hogy Európa egyik legjobb irodalma” – fogalmazott Zentai.
Összesen 105 – 86 hazai és 19 határon túli – kiadó kínálja majd könyveit, köztük 356 újdonságot. Tarján Tamás irodalomtörténész azt kifogásolta, hogy a Radnóti-év a könyvkiadásban csak kevéssé érhető tetten. A könyvheti újdonságok közül kiemelte az Ortutay Gyula Napló 1. – 1938–1954 című kötetet, melyet az Alexandra Kiadó jelentet meg három részben, továbbá felhívta a figyelmet egy eddig ismeretlen Szenkuthy Miklós-regényre, a Pendragon és a XIII. Apollóra, valamint Darvasi László Virágzabálók című nagyregényére.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.