
Szerda este a néptáncé volt a főszerep a főtéri nagyszínpadon, hiszen a 16. Szent István-napi Néptánctalálkozó nyitógálájára került sor, amely a Kolozsvári Magyar Napok programjába ékelődve immár ötödik éve képezi az augusztus 20-i program gerincét.
2014. augusztus 21., 17:512014. augusztus 21., 17:51
Mint minden évben, idén is nagy tömeg gyűlt össze a Főtéren, hogy láthassa a nyolc országból érkező, összesen tizenöt kisebbségi kultúrát képviselő néptáncegyüttesek műsorát.
A gála az együttesek felvonulásával vette kezdetét, majd az ünnepélyes alkalomból beszédet mondott Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács ideiglenes elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Wetzel Tamás, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára és Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet.
A műsort a házigazda, a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes nyitotta meg, majd egymás után színpadra léptek a magyarországi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai, lengyelországi, görögországi, horvátországi és erdélyi meghívott néptánccsoportok.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!