Hirdetés

Szigorított jókedv a Comedy Clujon

A komédia fogalmának jelentését szeretnék bővíteni a Kolozsváron harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Comedy Cluj filmfesztivál szervezői – derült ki a tegnapi sajtótájékoztatón. Amint azt Sorin Dan fesztiváligazgató elmondta, a résztvevők találkozhatnak majd szatírával, iróniával, paródiával, a szervezők pedig emellett a komédiát és drámát egyesítő filmeket is népszerűsíteni szeretnék.

Kőrössy Andrea

2011. október 05., 07:182011. október 05., 07:18

Az igazgató hangsúlyozta: a fesztivál nem kifejezetten az önfeledt nevetésről fog szólni, a szervezők inkább arra törekedtek, hogy különleges, minőségi darabokat mutassanak be a kolozsvári közönségnek, olyan filmeket, amelyek a nemzetközi filmfesztiválokon is nagy sikernek örvendtek.

A fesztiválozók számos újdonságra számíthatnak az október 14. és 23. között sorra kerülő rendezvényen. Az elmúlt évekkel ellentétben idén nemcsak egész estés alkotásokat láthatnak a mozikedvelők, hanem a különböző országok filmszakos diákjainak rövidfilmjeit is, amelyek külön szekcióban versengenek az első díjért. „Fontosnak tartottuk, hogy a földrajzilag távoli iskolák hallgatói találkozhassanak egymással, megoszthassák tapasztalataikat. Ugyanakkor lényeges, hogy a romániai fiatalok alkalmazkodni tudjanak a nemzetközi filmgyártásban kialakulóban levő új kifejezési módszerekhez” – mutatott rá Sorin Dan. Hozzátette: a jövőben szeretnének hagyományt teremteni a rövidfilmek bemutatásából, létrehozva így egy fesztivált a fesztiválon belül.

Az egész estés filmek csoportjában 9 ország 10 alkotása verseng, a nemzetközileg is elismert szakemberek alkotta zsűri többek között kínai, orosz és tajvani filmeknek ítélheti majd oda a fődíjat. A szervezők hangsúlyozták: a többi tagozat is számos különlegességgel készült, a nézők megtekinthetik például Caragiale műveinek megfilmesített változatait, a Monty Python társulat egyes filmjeit és a műfajt bemutató dokumentumfilmeket, a fesztivál utolsó három napján pedig a Comedy Cluj Tordára látogat. Kolozsváron a Florin Piersic, Művész és Győzelem mozikon kívül a Klausenburg és Art kávézóban is sor kerül majd vetítésekre, utóbbiakat ingyenesen látogathatják az érdeklődők.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés