Hirdetés

Szerelemjáték ellentétekkel

A Harag György Társulat 2009/2010-es évadjának kilencedik bemutatójaként Szilágyi Andor kortárs magyarországi író Leánder és Lenszirom című mesedrámáját láthatja pénteken 11 órától a szatmárnémeti közönség. Keresztes Attila rendező szerint a kétfelvonásos darab az emberben lakozó mindenkori gyermeket kívánja megszólítani, így életkortól függetlenül mindenki számára élvezhető.

Végh Balázs

2010. május 28., 11:012010. május 28., 11:01

„Először elsőéves főiskolás koromban, 1993-ban Kolozsvárott találkoztam ezzel a darabbal, és akkor, a romániai ősbemutatón játszottam is benne több kis szerepet. Varjú voltam és Vaknadály” – mesélte a társulat művészeti igazgatója. Keresztes lapunk kérdésére elmondta, a történet a szép és a rút ellentétét aknázza ki, mozgatórugója a szerelem.

Az erdőben, tündérek között játszódik, főszereplője pedig két virág. „Hogy még dinamikusabb, még varázslatosabb legyen, a darabhoz dalokat írattam Demény Péter kolozsvári költő-műfordítóval és Incze G. Katalin, szintén kolozsvári zeneszerzővel” – részletezte a művész. A darab a klasszikus mesei elemekre épít, míves nyelvezete pedig költőivé avatja a művet.

A két főhős, Lenszirom, a gyönyörű virágszál és Leánder, a rút kobold szerelmi történetében ismerhetők meg az alapvető emberi értékek. A rendező hozzátette, bő egy hónapot próbáltak, ám az előadás csak akkor lesz véglegesen kész, amikor a gyereknézők is aktívan bekapcsolódnak a színpadi történésekbe.

Keresztes bevallotta, nagyon szeret mesedarabokat rendezni, és úgy látta, a társulat művészeinek is tetszett ez a játékmód, mert itt szabadabban alkothatnak, nem annyira kötöttek a helyzetek, mint a klasszikus darabokban. A rendező egyébként a kolozsvári magyar színházban korábban már két nagy sikerű, több évig játszott mesejátékot is színpadra vitt, A kék csodatortát és a Túl a Maszat-hegyent.

Nagy sikerű lengyel Keresztes-rendezés
Nagy sikert aratott az a Witold Gombrowicz-darab, amelyet Keresztes Attila rendezett Lengyelországban, a katowicei Sziléziai Stanislaw Wyspianski Színházban. Az Yvonne, burgundi hercegnő című abszurd darabot nemcsak Katowicében fogadta kitörő lelkesedéssel a közönség, de a radomi és a szentpétervári színházi fesztiválokra is meghívták. Keresztes az első erdélyi magyar rendező, aki Lengyelországban rendezett.

Az igazgató ígérete szerint a következő évadokban is legalább két mesedarabot visznek színre. „Nem titkolt szándékom, hogy az idei két nagyszínpadi mesejátékkal, a Holle anyóval, valamint a Leánder és Lenszirommal egy hoszszabb távú folyamatot indítsak el. Meg szeretném mutatni a gyerekeknek azt a tündéri mesevilágot, amely révén megérthetik, miért érdemes színházba járni, milyen csoda is történik ott” – fogalmazott a rendező.

Az előadás koreográfiáját Kozma Attila, miskolci vendégművész dolgozta ki, akit az idei évadban a Csárdáskirálynő kapcsán ismerhetett meg a szatmári közönség. A legalább kétórás, csaknem a teljes társulatot foglalkoztató darabot ebben az évadban öt alkalommal tűzik műsorra, de elképzelhető, hogy még a nyáron, szabadtéren, a szatmári Kossuth-kert fái között is találkozhatnak majd vele az érdeklődők.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés