2011. február 22., 10:502011. február 22., 10:50
„Társaságunk egyik fő célkitűzése, hogy úgy ápoljuk a hagyományainkat, hogy a kolozsváriak ne múltba ragadtak legyenek” – fogalmazott Macalik Arnold, az Amaryllis Társaság elnöke. Macalik a gyermekeknek szánt programokat és a hat héten át, csütörtökönként sorra kerülő előadás-sorozatot emelte ki az idei programból.
„Idén a gyermekműsorok mintegy keretbe zárják a programsorozatot, hiszen az első napon, szerdán és a szombat délelőtt sorra kerülő rendezvényeink is a kicsiknek szólnak. Eddig is minden évben figyeltünk arra, hogy gyerekeknek szóló programjaink is legyenek, hiszen ők azok, akik majd továbbviszik Mátyás király emlékét” – magyarázta az elnök. Szerdán a Szent Mihály Nőszövetség székházában a Keljfeljancsi Komédiás Kompánia bábelőadására kerül sor Mátyás király és a kolozsvári bíró címmel, majd egy „farsangi uzsonnát” követően a magyarországi Somogyi Győző képzőművész néhány éve megvásárolt grafikáiból nyílik kiállítás Mitől fekete a sereg? címmel. Szombaton délelőtt a csíkszeredai Gutenberg Könyvkiadó Mátyás királyról szóló mesékből összeállított három kötetét mutatják be a kicsiknek és szüleiknek, majd a könyvek illusztrátorai, Keszeg Ágnes és Csillag István tartanak játékos műhelymunkát a gyerekeknek, amelynek során a részvevők megismerhetik a könyvillusztrálás alapjait.
A csütörtökön a Sapientia-egyetem székházában kezdődő előadás-sorozat előadói főképpen az erdélyi reneszánszról, annak utóéletéről, illetve Mátyás király művészetpártolásáról beszélnek az érdeklődőknek. „Az utóbbi évtizedben a tudományos előadások nagyon szárazzá váltak, az előadók nagyon szikár előadásokat kénytelenek tartani, hogy beleférjenek a 10–20 percnyi időbe, ami a rendelkezésükre áll a konferenciákon. Emiatt az előadások közönsége is megcsappant, többnyire csak a szakma képviselői járnak el. Sorozatunkkal – melynek során hat héten át minden csütörtökön két-két előadásra kerül sor – az egykori kolozsvári szabadegyetemi hangulatot próbáljuk megidézni, az előadóink hosszabb, körülbelül negyvenperces előadásokban színesebben, közérthetőbben és élvezhetőbben osztják meg tudásukat a közönséggel” – magyarázta Macalik. A társaság elnöke a szombat délutáni előadásokat is kiemelte: Mátyás szülőházában Murádin Jenő művészettörténész Mátyás király kolozsvári kultusza és Fadrusz János főtéri Mátyás-szobra címmel tart előadást, Kolozsi Tibor szobrász-restaurátor pedig a szoborcsoport restaurálási munkálatainak műhelytitkaival ismerteti meg az érdeklődőket.
Szerdán, Mátyás születésnapján egyébként kolozsvári galambászok közreműködésével galambröptetésre kerül sor. „Vasárnap a Kolozsvári Mátyás Napok hagyományaihoz híven egy újabb egyházi közösséget, ezúttal a Kolozsvár-kerekdombi Református Egyházközséget keressük fel, ahol ünnepi istentisztelettel és a protestáns teológiai intézet graduál kórusának koncertjével zárjuk rendezvényünket” – mondta lapunknak a szervező. Macalik Arnold megjegyezte: sajnálatos, hogy a társaságnak jelenleg egyetlen zene- vagy táncegyüttese sem működik. „Eddig minden évben meg tudtunk szervezni egy-egy előadást a saját együtteseink közreműködésével, az előadás-sorozat ezt pótolja” – tette hozzá. Elmondása szerint egyébként a gazdasági válság nem szólt bele a szervezésbe, hiszen eddig is annyi pénzük volt, amennyit „beletettek a kalapba”. „Ha valaki végignézi a programokat, láthatja, hogy nem költségesek. Az ismerősöket hívtuk meg előadni, sokan közülük társaságunk tagjai voltak” – mutatott rá a szervező.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.