
Fotó: Veres Nándor
A magyarországi Múzeumok Éjszakája projekthez kapcsolódva az erdélyi magyar közgyűjtemények is június 21-én, Szent Iván éjszakáján kedveskednek látogatóiknak meghosszabbított nyitva tartással, ingyenes belépéssel és számos érdekes rendezvénnyel.
2014. június 19., 18:362014. június 19., 18:36
2014. június 19., 21:302014. június 19., 21:30
Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeum például már ötödik alkalommal kapcsolódik a rendezvényhez, szombat délutántól hajnalba nyúlóan számos aktív programot kínálva a látogatóknak. Éjfélig ingyenesen lehet megtekinteni a Mikó-várban az állandó kiállításokat és a nagyszabású Rippl-Rónai József-kiállítást, ugyanakkor a Nagy Imre Galériába és a Kossuth utcai galériába is várják a látogatókat.
A vár udvarán 12 órától igazi fesztiválhangulat várja a betérőket: kézműves foglalkozások, árnyjáték, koncertek, táncház és filmvetítés is szerepel a programban. Vendégjátékra is sor kerül: 15 órától a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház Mátyás királlyá koronázása című árnyjátékát lehet megtekinteni.
Ugyancsak három órától a régészek terepmunkára hívnak a csíkmindszenti középkori templom ásatásaihoz, ahová a múzeum parkolójából autóbusz indul. 16 órától az állandó kiállításokat tárlatvezetéssel lehet megtekinteni. Csoportok indulnak minden egész órában, az utolsó vezetés este 8 órakor kezdődik. Szintén négy órától közismert személyiségeket lehet tárlatvezetői szerepben látni a Rippl-Rónai-kiállításon.
17 órától tárlatvezetés lesz a Camera Club Siculorum fotóklub kiállításán a múzeum Kossuth utcai galériájában. Zárt ajtók mögött címmel mutatják be a múzeum munkatársai este 7 és 8 órától a műtárgy útját a gyűjtéstől a raktározásig.
Bogaras programok
A sepsiszentgyörgyi múzeumok bogarakkal és medvékkel, ingyenes belépéssel csábítják Szent Iván éjszakáján a látogatókat. A Székely Nemzeti Múzeum idén is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt: tárlatvezetéssel, játékokkal, koncerttel és filmvetítésekkel várja a látogatókat szombaton – tájékoztatott Bartha Zonga múzeumpedagógus. A programot Kocs Irénke muzeológus tárlatvezetése indítja, mely a varázslatos rovarvilágot bemutató időszakos kiállításon kalauzolja a látogatókat. A variációk hat lábra a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum vendégkiállítása.
Délután a múzeumkert várja az aprónépet, ahol mindenki kedvére válogathat a „bogaras” foglalkozások közül: kitűzőket, csápokat, kollázsokat, katicabogaras láblenyomatot lehet majd készíteni. Az év legrövidebb éjszakáját a Fabatka koncertje színesíti. A program éjszakába hajlóan a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt izgalmas kerti vetítéssel zárul: a Csodabogarak című francia animációs sorozatot, és a Mikrokozmosz – Füvek népe című természetfilmet láthatják az ébren maradók.
A Székelyföldi Vadászati Kiállításnak otthont adó Bene-Ház idén másodszor kapcsolódik be a Múzeumok Éjszakája-programba, 17 órától éjfélig nemcsak a tárlatot lehet megtekinteni, de origami foglalkozást is szerveznek, papírhajtogatással a vadon állatait lehet elkészíteni, majd több természetfilmet is levetítenek román és magyar nyelven: a föld legnagyobb természeti eseményeiről, a medvék életéről, az állatok viselkedéséről.
Autósmozi és esztenák
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban negyedik éve szerveznek ingyenes programokat a Múzeumok Éjszakáján, ezeket idén is két helyszínen tartják. A múzeum állandó és időszakos kiállításain szombat délután öt és este hét óra között félóránként tartanak tárlatvezetést. Ezzel párhuzamosan a kiállításokhoz köthető múzeumpedagógiai foglalkozásokat rendeznek.
Délután fél hattól Miklós Zsuzsánna és Szabó Attila népdalokat és népi gyermekjátékokat tanít, hat órától mesedélután következik, este héttől pedig a Cimborák Bábszínház a Szegény ember királysága című előadással várja az érdeklődőket. Este nyolctól Dobó Bianka budapesti képzőművész Relációk című kiállítását nyitják meg, majd negyed kilenckor Régészet és történelem – Kutatások a Székely Támadt-várban címmel Sófalvi András régész-muzeológus tart vetített képes előadást. A Meszesek című dokumentumfilmet este kilenctől vetítik, aztán háromnegyed tízkor jellegzetes erdélyi és magyarországi borokat kóstolhatnak meg az érdeklődők 15 lej ellenében.
Székelyudvarhely felsőboldogfalvi kijáratánál, a tavaly óta ismét látogatható Jézus-kápolnánál az Arany Griff Rend közreműködésével lovagi bemutatóval indítják a programokat este hét órakor. Emellett Tóth Ferenc irányításával az ostorfonás és az íjászat mesterfogásaival ismerkedhetnek a gyermekek és fiatalok, majd fél nyolctól Müller Henrietta drámapedagógiai foglalkozást tart.
Este nyolctól a Tamási Áron Gimnázium diákjai a Budvár és Csicser legendájának dramatizált változatát mutatják be, háromnegyed kilenckor pedig Marx József hagyatékából nyílik fotótárlat Székelyudvarhely anno címmel. Kilenckor koncertekre kerül sor, az estet pedig tíz órától autósmozi zárja.
A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum a Múzeumok Éjszakája alkalmából hagyományteremtő céllal szervezi meg az Esztena Fesztivált. Csergő Tibor múzeumigazgató elmondta: „A városnak a múltját tekintve nagyon erős gazdatársadalma volt, ami manapság kiveszőben van, ezt próbáljuk egy kicsit feleleveníteni. Kilenc esztena mutatkozik be a már délelőtt 10 órától kezdődő programon. De nemcsak napközben, hanem este, éjszaka is várjuk az érdeklődőket, a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat.”
Az érdeklődőknek bemutatják, mi történik az esztenákon, a tejből sajtot és ordát készítenek, túrós puliszkát főznek, de meg lehet kóstolni egyéb jellegzetes étkeket is. Emellett a gyerekeknek kézműves foglalkozásokat és népi gyermekjátékokat, táncházat szerveznek, a szórakozás este és éjszaka koncertekkel, táncházzal folytatódik.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!