
Fotó: Kristó Róbert
Rövid vakáció után augusztus 16-án egy szentábrahámi előadással kezdi újabb évadját a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes – tudtuk meg András Mihály igazgatótól.
2014. augusztus 13., 17:342014. augusztus 13., 17:34
A csíkszeredai csapat egyelőre nem készül újabb folklórműsorokkal, mivel az előző évad ilyen szempontból rendkívül termékeny volt, és nem játszottak ki mindent – véli az együttes vezetője.
„Sok tartalékműsorunk van, mint például a Vándorúton, A sóvidéki kalapács, a Madéfalvi veszedelem és a Júlia szép leány. Ezeket igénylik sokan, a János vitézt is kérik még, így felesleges, hogy a próbatermekben töltsük az időt, ehelyett turnékra készülünk. – hangsúlyozta András Mihály. – Persze azért az új műsorokra is gondolunk, legalábbis terv szintjén. Jelenleg a gyergyói származású Kelemen Lászlóval, a Hagyományok Háza igazgatójával egyeztetünk, aki az Örökségünk című előadásunk zenei szerkesztője volt. Az új évadban mindenképpen szeretnénk Kelemennel egy előadást készíteni, ennek a koreográfusa valószínűleg Szűcs Gábor lesz.”
Szentábrahám után augusztus 30-án a Gyimesekben, a 9. Csángó Túrós Puliszka Fesztivál keretében lépnek fel, az eseményről közvetít a Román Televízió bukaresti stúdiójának magyar adása is.
Szeptember 12-én egy több mint kéthetes turnéra indulnak Magyarországra. A Vándorúton, a János vitéz és az Örökségünk című műsorokkal szerepelnek több mint tíz helyszínen, többek között Budapesten a Művészetek Palotájában (Müpa), a Nemzeti Táncszínházban, a Hagyományok Házában, valamint Mórahalmon és Szegeden.
Októberben és novemberben az együttes a kiemelt programjaira készül. Október 16. és 19. között az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozójának a Hargita együttes lesz a házigazdája. „Fontos Csíkszeredának ez az esemény, mert éppen a 10. találkozóról van szó, ilyenkor a hivatásos együttesek a legerősebb oldalukat szokták mutatni, másfelől ez a rendezvény számunkra szakmai fórumként működik” – mondta az együttesvezető.
Az Erdélyi Prímások Találkozóját november 13–14-én szervezik, ezzel kapcsolatosan András Mihály kiemelte, hogy tavaly Pávai István zenekutató közreműködésével új lendületet kapott a rendezvény. Idén is meghívják a szakembert, hogy az adatközlő prímások napját segítse, moderálja. Még egy kiemelt meghívottra számítanak, Pál István (Szalonna), a Magyar Állami Népi Együttes prímása is jelezte, hogy ott lesz a rendezvényen. A kárpátaljai származású zenészt legutóbb a Fölszállott a páva népi tehetségkutató műsorban hallhatták muzsikálni a népzene kedvelői.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!