Okos Márton erdélyi közíró azt kéri Magyarország kormányától, hogy 2017 legyen Szent László emlékéve.
2016. július 10., 15:192016. július 10., 15:19
2016. július 10., 16:192016. július 10., 16:19
Szintén az ő kezdeményezésére emlékezik Márton Áron püspökre ebben az esztendőben Magyarország – írta közleményében a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa. Okos Márton, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke budapesti sajtótájékoztatón beszélt a történelmi múlt tiszteletéről, rámutatva, hogy ez a nemzet egysége szempontjából fontos, és erősítheti a szomszédos népek barátságát.
Mint elhangzott, Szent László Lengyelországban született, 940 éve Magyarországon koronázták királlyá, 825 éve avatták szentté. Nagyváradon püspökséget alapított, a horvátok is nagy királyukként tisztelik, ő Erdély védőszentje, aki a felvidéki Nyitrán hunyt el. A kezdeményezők közölték, a Szent László-emlékévre vonatkozó pozitív döntés a határon túli és anyaországi magyarok, valamint a magyaroknak a lengyel és horvát néphez fűződő kapcsolatát is erősítené.
Lomnici Zoltán elmondta, szervezete nevében elsőként csatlakozik a kezdeményzéshez, amelyet felvidéki, erdélyi és anyaországi civil szervezetek is támogatnak. Az elmúlt évben hagyományőrzők felkérése alapján Okos Márton kezdeményezte a Rákóczi-emléknap megtartását. A közíró megszerezte erdélyi szervezetek támogatását és ez hozzájárult ahhoz, hogy az Országgyűlés ellenszavazat nélkül döntött a nemzeti emléknap kijelöléséről.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
szóljon hozzá!