Hirdetés

Szembenézni a múlt bűneivel

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke is gratulált a Bűn és büntetlenség című dokumentumfilm szerzőinek, miután az alkotást a nagyváradi Moszkva kávézóban is bemutatták. Az 1956-os magyarországi antikommunista forradalmat követő véres megtorlások egyik főbűnösét, az akkori belügyminiszter Biszku Bélát szólaltatta meg a Mandiner.hu két fiatal újságírója, Novák Tamás és Skrabski Fruzsina egy csaknem húszórás interjúsorozatot tartalmazó nyersanyagból készült hetvenperces portréfilmben.

Nagy Orsolya

2010. június 30., 10:422010. június 30., 10:42

A készítők nem titkolt célja az volt, hogy az immár kilencvenéves, de tökéletes szellemi frissességnek örvendő Biszkut, aki az igen kevés ma is élő akkori állami vezetők egyike, bocsánatkérésre bírják, amiért az ‘56-os felkelők közül több mint háromszázat végeztek ki belügyminisztersége alatt, ráadásul korabeli dokumentumok bizonyítják, hogy a tárcavezető többször is keményebb megtorlásra és több „fizikai megsemmisítésre” szólította fel a vérbírákat. A küldetés nem volt sikeres: Biszku Béla egy percig sem volt hajlandó elismerni, hogy bármiben hibázott volna, és folyamatosan azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a kivégzettek maguk is gyilkosok voltak, felakasztásukat pedig nem ő, hanem a bíróság rendelte el, törvényes eljárás után. A filmben egykori halálraítéltek, illetve az áldozatok hozzátartozói is megszólalnak, megrendítő képet festve az akasztófa árnyékában eltöltött időről. Biszku Bélából pedig a két újságírónak akkor sem sikerül bocsánatkérést kicsikarnia, amikor már kifejezetten indulatosan szembesítik bűneivel, azt gondolván, egy „sajnálom” csöppnyi megnyugvást hozhatna azok életébe, akik a megtorlásokkor családtagjaikat vesztették el.

A vetítés után a volt Tempo klub egykori báltermében megjelent érdeklődők számos kérdést tettek fel az alkotóknak. Tőkés László, aki szintén végignézte a filmet, felidézte, milyen erőfeszítéseket tett és tesz itthon és az EP-ben azért, hogy mi is szembesülhessünk a kommunizmus bűneivel, és fény derüljön az 1989 decemberében és 1990 fekete márciusában történtek felelőseinek kilétére.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
Hirdetés
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
Hirdetés
Hirdetés