
David Harrower Kés a tyúkban című darabját mutatja be Barabás Árpád rendezésében a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vasárnap este 7 órától.
2014. november 28., 12:582014. november 28., 12:58
Az évad második bérletes bemutatóját a Bocsárdi Angi Gabriella Stúdióteremben tekinthetik meg az érdeklődők, a helyek száma korlátozott, ám a bérletesek által le nem foglalt helyekre szabadon válthatók jegyek. Barabás Árpád volt figurás színész jelenleg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színművésze. Legutóbbi gyergyószentmiklósi rendezése, Nyikolaj Koljada darabja, a Murlin Murlo nagy sikere miatt már két éve szerepel a Figura repertoárjában.
Barabás Árpád ezúttal David Harrower kortárs skót drámaíró darabját választotta, melynek helyszíne egy isten háta mögötti falu, tele babonás, tudatlan földművesekkel. Mint minden zárt közösségben, leginkább itt is az a mérvadó, amit a falu többsége mond. A falu pedig folyton beszél és kibeszél.
„Ebben a világban a műveletlenség erénnyé kovácsolódik, az asszonyi alázat és engedelmesség pedig pont olyan törvény, mint a földművelés szabályai. Csikós William – akiről az a hír járja, hogy a lovaknak él – felesége is elbír annyit, mint egy férfi. Egy nap kénytelen több zsák őröltetni való búzát vinni a faluból kirekesztett, kiátkozott molnárhoz, Gilbert Hornhoz – olvasható az előadás ismertetőjében. – A molnárban van valami ördögi, ugyanakkor vonzó: ír, olvas és gondolkodik, bár a fiatal nő úgy tudja, ez Isten akarata ellen van. A rövidesen kialakuló szerelmi háromszögről hamar kiderül: pusztulást hoz. Eközben pedig a fő kérdés már rég nem a szerelem, hanem az, hogy milyen tétje, jelentése van a szavaknak, merünk-e hinni, tapasztalni és ki tudunk-e lépni földhöz ragadt mivoltunkból, vagy engedelmes jószág módjára hagyjuk magunkat betörni?”
A bemutatót követően december 2-án a Szandrosz-bérlet, december 11-én az Agamemnón-bérlet, valamint december 20-án a Mockinpott-bérlet érvényesíthető a produkcióra, mindhárom alkalommal este 7 óra a kezdési időpont. A fennmaradt helyekre az érdeklődők 15 lejért, a diákok és a nyugdíjasok pedig 10 lejért válthatnak belépőt. A kortárs darabot Varró Dániel fordította magyar nyelvre, a produkció díszlettervezője Szűcs-Olcsváry Gellért, jelmeztervezője pedig Török Réka.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!