2010. szeptember 21., 10:342010. szeptember 21., 10:34
A két intézmény lassan egyéves kapcsolata Székely Csaba Istvánnak, a számvevõszék elnökének köszönhetõ, aki hosszú idõn keresztül végzett kutatásokat Izraelben. „Nagyon örülünk ennek a kapcsolatnak, és azt hiszem, hogy az intézményünk még egy lépést tett az európai múzeumokhoz való felemelkedés irányába” – hangsúlyozta a csíkszeredai intézmény vezetõje.
A Csíki Székely Múzeum életében nagy nyitásnak számít az, hogy Európán kívül is sikerül kiépíteni kapcsolatait. A tegnapi találkozás pedig azért is különleges, mert az Izrael Múzeum a világ 10 legjobbja közé tartozik.
Noha egyelõre csak a közös kiállítás alapjait beszélték meg, van már némi elképzelés arról, hogy mit szeretnének elhozni a Székelyföldre. „A Szentföldet, valamint a különbözõ bibliai helyszíneket, és ennek a tárgyi világát szeretnénk elhozni, ugyanis az a meggyõzõdésünk, hogy az erdélyi emberek többsége mélyen vallásos, így érdeklõdnek a bibliai téma és a Szentföld öröksége iránt” – magyarázta Gyarmati. A tervezett kiállítás anyagában a holt-tengeri tekercseken kívül olyan szakrális tárgyak, kézmûves-termékek, különbözõ leírások szerepelnének, amelyek átfogó képet nyújthatnának az Izrael Múzeum és a Szentföld örökségérõl.
A különleges kiállítás csak megbízható és korszerû környezetben jöhet létre, ami Gyarmati szerint a Csíki Székely Múzeumban adott, hiszen már a Munkácsy- tárlatra (2007) sikerült korszerûen felszerelni a múzeumot. A tervezett kiállítás költségei az igazgató szerint akár 400–500 ezer euróra is rúghatnak, így a közeljövõben az anyagi források elõteremtésén fognak munkálkodni. Gyarmati elmondta, bíznak a kulturális minisztérium támogatásában, szeretnék, ha az igen drága biztosítást az állam garantálná.
Emellett számítanak a helyi önkormányzat, valamint bizonyos magánvállalatok támogatására is. Abban az esetben, ha nem sikerül megszerezni a kellõ finanszírozást, kénytelenek lesznek egy másik romániai helyszínt keresni, amellyel közösen állnák a költségeket. „Ha már muszáj, Bukarestre gondolnánk, hiszen úgy oszlana a költség, de szeretnénk, ha Csíkszereda lehetne a kiállítás házigazdája, ide szeretnénk vonzani az erdélyi és a Kárpátokon túli látogatókat” – hangsúlyozta a múzeum vezetõje.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.