
Mintegy százhúszezer nézője volt a 21. George Enescu Fesztiválnak, ugyanis a szervezők ennyi jegyet adtak el, ebből húszezer jegyet külföldről vásároltak meg.
2013. szeptember 30., 17:462013. szeptember 30., 17:46
Mindezt a klasszikus zenei fesztivál szervezői közölték az Agerpres hírügynökség szerint.
Az Enescu-fesztivál szombaton este ért véget a londoni Royal Philharmonic Orchestra koncertjével, amelyen Cristian Mandeal román karmester vezényelt. Az utolsó napon került sor az amerikai Murray Perahia világhírű zongorista egyéni koncertjére is. A szervezők által közölt első összegző adatok szerint a szeptember 1. és 28. között lezajlott, mintegy 150 koncertet és egyéb kiegészítő rendezvényt tartalmazó fesztivál költségvetése összesen 39 millió lej volt, amiből 35 millió lejt tett ki a román állami támogatás, a többi négymillió lej a támogatóktól, valamint a jegyeladásból származik.
A fesztiválon mintegy háromezer külföldi művész vett részt, Romániából összesen ezerötszáz művésznek tapsolhatott a közönség. Daniel Barbu művelődésügyi miniszter a szombat esti koncert előtt megerősítette, hogy az Enescu-fesztivál következő kiadását megtartják 2015-ben. Bejelentette, hogy a nyitókoncerten Sir Simon Rattle vezényletével a Berlini Filharmonikusok lépnek majd fel.
Korábban ugyanis megkérdőjeleződött a fesztivál folytatása, ugyanis a román kormány egyes tagjai, köztük Victor Ponta miniszterelnök sokallta az állami támogatás mértékét. Ioan Holender művészeti igazgató már a fesztivál felénél bejelentette, hogy Pontával megbeszélést folytatott és biztosítékot kapott arra, hogy a 2015-ben is jó körülmények között rendezhetik meg az eseményt. Azóta kiderült, hogy a jelenleg 28 napos fesztivál időtartama két év múlva 17 napra rövidül, miután az állami támogatás is 25 százalékkal csökken. Holender ilyen körülmények között is vállalta, hogy 2015-ben is a rendezvény művészeti igazgatója lesz, ezt a feladatot 2007 óta látja el.
Az Enescu-fesztivál a világ egyik legrangosabb klasszikus zenei eseménye, amelyen az idén a közönség olyan világhírű karmestereket láthatott, mint Daniel Barenboim, Antonio Pappano, Mariss Jansons, Manfred Honeck, Paavo Jarvi, Juraj Valcuha, Christian Zacharias és Jordi Savall. Szólistaként fellépett többek között Jevgenyij Kiszin, Borisz Berezovszkij, Radu Lupu és Yuja Wang zongoraművész, valamint Vadim Repin és Maxim Vengerov hegedűművész.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!