2010. június 08., 10:072010. június 08., 10:07
„Leegyszerűsítve azt mondhatom, ha jó idő van, sikeres a könyvhét” – foglalta össze véleményét az MKKE igazgatója, aki hozzátette, sajnálja, hogy a rendezvényen az árvízről és kárvallottjairól nem tudtak méltóképp megemlékezni. Az igazgató kiemelte: az elmúlt hónapokhoz képest forgalomnövekedésről számoltak be a könyvszakma képviselői.
„Pozitív fordulat, hogy nemcsak a könyvhéten szereplő kiadók, terjesztők zártak jó hetet, hanem a könyvesboltokban is megnőtt a forgalom” – mondta, megjegyezve, hogy a könyvhét betöltötte azt a szerepet, amelyet az alapító Supka Géza több mint nyolcvan éve tervezett. Az igazgató sikeresnek ítélte a Könyvek éjszakáját is, mint fogalmazott, a tavaly kísérleti jelleggel elindított kezdeményezés jól szolgálja azt a célt, amiért létrehozták: elősegíteni a szerzők és a közönség kötetlen, bohém formában való találkozását.
Az igazgató a rengeteg dedikáló neve közül kiemelte a Juhász Ferencét, Esterházy Péterét, Vámos Miklósét és Sólyom László köztársasági elnökét, akik előtt hosszan kígyóztak a sorok. Kiemelte: idén először látta, hogy gyermekkönyvszerzők, illetve -illusztrátorok előtt is sorban álltak. Szerinte mindez arra utal, hogy a gyermekkönyvek megtalálták a közönségüket.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.