2011. május 06., 10:162011. május 06., 10:16
A karaván lényege, hogy a megyeszékhely kulturális közintézményei, a könyvtár, a színház, valamint a múzeum egy-egy hetet „vendégeskednek” a vidéki városokban. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata például egy felnőttelőadással és egy bábelőadással lép fel – László Zita színművész Hószakadás a szívre című stúdió-előadásában Nagy László-verseket ad elő zenei kísérettel, a bábcsoport pedig a Terülj, terülj, asztalkám! című bábjátékot mutatja be.
A román társulat szintén két-két darabot játszik majd minden helyszínen. A megyei múzeum kiállításokat szervez, és a könyvtár munkatársai is jelen lesznek a kiszállásokon, akik többek között a könyvtárak számára meghirdetett Biblionet nevű támogatási programot ismertetik. A karaván május 2. és 8. között Erdődön állomásozik, május 9–15. között Tasnádon, május 16–22. között Sárközújlakon, május 21–29. között Avasfelsőfaluban, május 30. és június 5. között pedig Nagykárolyban szerveznek kulturális programokat. Ezt követően június 6–12. között Szatmárnémetiben is bemutatják az előadásokat és a kiállításokat. A Szatmár Megyei Tanács tájékoztatása szerint a két éve szervezett első kultúrkaraván programjain közel 2000, a tavalyiban pedig körülbelül 4000 érdeklődő vett részt.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!