
Fotó: Biró István
2012. február 01., 07:342012. február 01., 07:34
Dan Breaz muzeológus a tárlatnyitón elmondta: bár Szathmári Pap Károlyt a legtöbben kizárólag fotóművészként ismerik, képzőművész is volt, aki szabadulni próbált kora akadémikus festészetének kötöttségeitől, ugyanakkor rendkívüli önfegyelme volt, igyekezett igényes festményeket alkotni. Tóth István, a szervező Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke ugyanakkor a digitalizált és kinagyított fényképekből álló fotótáralatot méltatta.
Kiemelte: a fényképeken szereplő emberek lazán jelennek meg az alkotásokon. Călin Stejerean, a múzeum igazgatója pedig hangsúlyozta: Szathmári egyike az első képzőművészeknek, akik a magyar és román kultúrát is egyaránt képviselik, hiszen a művész 1844-ben a bukaresti királyi udvar festője lett. A kiállításra került festmények a múzeum tulajdonában voltak, a képeket azonban magángyűjtők bocsátották a tárlat szervezőinek rendelkezésére. Az érdeklődők így megtekinthetik a csíkszeredai Ördög Róbert gyűjteményében szereplő eredeti munkákat, ugyanakkor az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület gyűjteményéből is sok kép került kiállításra. Az egyesületet Molnár Attila elnök képviselte az eseményen, aki érdekességeket is mesélt a látogatóknak a néhány eredeti fotográfiáról, amely szintén kiállításra került.
Délután a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában megnyílt a magyar és román fotóművészek hatodik nemzetközi szalonja. Tóth István, a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub és az Euro Foto Egyesület szervezte tárlat megnyitóján elmondta: a kiállított fényképek tematikája az „utca művészete”, a tárlat látogatói betekintést nyerhetnek abba, hogy hogyan látják az utcát a világ különböző országaiban élő magyar és román fotóművészek.
Balázs Csaba, a Fotóművészek Nemzetközi Szövetségének (FIAP) romániai képviselője, a Romániai Fotóművészek Szövetségének alelnöke felolvasta a szalon díjazottainak nevét: az aranyérmet Hauca Nicolai ukrajnai román fotóművész nyerte, az ezüstérmet Tordai Ede, a bronzérmet pedig Kovács László Attila vihette haza. Szép Gyula, az eseménynek helyt adó intézmény igazgatója úgy nyilatkozott: a tárlattal mindenki jól jár, a magyar opera szebb lesz, a nézőknek az előadások szünetében lesz mit nézniük, a fotóművészek alkotásait pedig így többen látják, mint a legtöbb múzeumban.
A Romániai Fotóművészek Szövetsége szervezte rendezvénysorozat keretében tegnap délelőtt egyébként szimpózium keretében emlékeztek a 200 évvel ezelőtt született Szathmári Pap Károlyra, majd ebből az alkalomból kiosztották a szövetség díjait. Kora este az Év Fotója díjat és a Romániai Fotóklubok Kupája versenydíjait adták át a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban, egyúttal megnyitották a pályamunkákat bemutató tárlatot is.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.