Szabadtéri rendezvényekkel ünnepelte meg már hétvégén a hétfői színházi világnapot a Kolozsvári Állami Magyar Színház, amely hangulatos, a kikapcsolódásra maximálisan lehetőséget nyújtó teret rendezett be a Szamos-parton.
2017. március 26., 16:552017. március 26., 16:55
A világnapon számos erdélyi magyar színház szervez hétfőn ünnepi eseményeket. Az időjárás a kincses városbeli ünneplőkkel tartott, a szombati egész napos tavasz rengeteg érdeklődőt csalogatott a teátrum melletti udvarba, ahol limonádéval és zsíros kenyérrel kínálták a „közönséget\".
Nagy népszerűségnek örvendett a már második alkalommal megszervezett bolhapiac, ahol a színészek által kifejezetten erre a célra felajánlott ruhákat, kendőket és sálakat, ékszereket, illetve más kisebb ajándéktárgyakat lehetett megvásárolni. Az egyes daraboknak feltüntették a minimális vételárát, de ezen felül mindenki lehetőségei szerint adományozhatott, az összegyűlt pénzzel ugyanis a kincses városi teátrum ezúttal a Yuppi Tábort támogatja, amely ingyenes élményterápiás foglalkozásokat tart diabéteszes, reumás és onkológiai beteg gyermekek, valamint családjuk számára. A színház első alkalommal a tavalyi Kolozsvári Magyar Napokon szervezett bolhapiacot, akkor az Életfa Családsegítő Egyesület Én is szeretnék játszani című projektjét támogatták.
Szombaton ugyanakkor a sport kedvelőit is a Szamos-partra várták az immár hagyományossá vált asztalitenisz-bajnokságra, amelyen a kezdők és a pingpongütőt már rutinosan forgatók is szerencsét próbálhattak. Estére, a Loose Neckties Society színészzenekar koncertjére jócskán benépesült a teátrum udvara, a közönség pedig rövid időn belül megtapasztalhatta, hogy az időközben beköszöntő hideg legjobb ellenszere a kiadós tánc. A színészzenekar nem ismeretlen már a kolozsváriak körében, rendszeresen fellépnek a teátrum rendezvényein, illetve más kulturális eseményeken, ezúttal azonban a helyszín mintha különlegesebbé tette volna a koncertélményt, a Szamos-parti környezet telitalálatnak bizonyult. A színház világnapja kapcsán tartott eseménysorozat vasárnap délelőtt a Légy jó mindhalálig című előadással folytatódott, kedden este pedig a VIA étteremben Laczó Júlia színésznő várja egy ünnepi vacsorára a színházi ínyencségekre vágyókat.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.