
Szabó Magda Abigél című művének színpadi változatát tekintheti meg a nagyváradi közönség a budapesti Bánfalvy Stúdió előadásában szombaton 19 órától a Szigligeti Színházban.
2014. november 20., 19:242014. november 20., 19:24
„Az Abigél harmincöt-negyven éve a kiapadhatatlan érdeklődés középpontjában áll, legyen szó a sokadik kiadását megélő regényről, vagy akár az abból készült, évről-évre levetítésre kerülő tv-filmsorozatról. Vitay Georgina és társainak története olyan kulturális identitásunk részét képező mű, amely minden generáció számára meghatározó érvényű jelentőséggel bír” – olvasható az ismertetőben.
A közkedvelt regényből Bánfalvy Ági, az 1978-as tévésorozat egyik főszereplője készített színpadi adaptációt, Szikora János rendező segítségével. Az előadás – amely egyébként a mű prózai ősbemutatója is egyben – magyarországi viszonylatban sztárszereposztásban kerül színpadra, az ismert és elismert művészek mellett fiatal, mostanság tévés és filmes munkáikkal érdemeket és népszerűséget szerző színészek (pl. Hujber Ferenc, Kiss Ramóna, Száraz Dénes) is színre lépnek.
„A darab a csipetnyi frissesség mellett a lehető legnagyobb hűségre törekedett, és olyan szellemiségben mutatja be a Matula Leánynevelő Intézet növendékeinek és tanárainak második világháború alatt játszódó megható történetét, ahogyan azt Szabó Magda megálmodta és megírta” – áll a közleményben. A jegyek 40 (erkély), 50 (zsöllye, oldalpáholyok), illetve 60 (központi páholyok) lejbe kerülnek.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!