Hirdetés

Svéd alkotótáborban a háromszéki képzőművészek

Kortárs művészeti szimpóziumon vesznek részt Svédországban a háromszéki képzőművészek. A sepsiszentgyörgyi ArtAgora csoport öt tagja, Albert Levente, Daczó Enikő, Éltes Barna, Kolumbán Hanna, Vargha Mihály, a svédországi Värmland megyében fekvő Arjäng helységben sorra kerülő kortárs művészeti rendezvényen képviselik a székelyföldi térséget.

Bíró Blanka

2010. augusztus 06., 10:482010. augusztus 06., 10:48

A Keresztutak című alkotótábort a finn képzőművészek szövetsége és a magyarországi képzőművészek Tölgy nevű szövetsége kezdeményezte tíz évvel ezelőtt. Azóta minden évben az időközben az Európai Unióhoz csatlakozó országok több mint kétszáz művésze él és alkot együtt néhány napig, majd közös kiállításon mutatják be műveiket.

A Keresztutak idei, tizenegyedik kiadását a svéd Värmland megye szervezi augusztus 6. és 15. között, a táborban finn, dán, magyarországi, háromszéki és a házigazda svéd alkotók vesznek részt. A képzőművészek választott műfajukban dolgoznak, művészetükről angol nyelvű előadást tartanak, szakmai kirándulásokon vesznek részt, majd a zárókiállítást a táborban készült művekből augusztus 15-én Värmland megye székhelyén, Karlstadban rendezik meg. Jövő esztendőben, immár második alkalommal,  Kovászna megye lesz a kortárs művészeti szimpózium házigazdája.

A Keresztutak rendezvényt első ízben 2006-ban szervezték Kovászna megyében, akkor a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Sugásfürdőn zajlott a kortárs művészeti alkotótábor, a zárókiállításra a Gyárfás Jenő Képtárban került sor a finn nagykövet jelenlétében. A vendég finn művészek akkor két alkotást adományoztak a Székely Nemzeti Múzeumnak. A Keresztutak-szimpóziumon való közös szereplés részben a svéd Värmland, a magyarországi Heves, valamint Kovászna megye hatodik éves hármas testvérmegyei kapcsolatának köszönhető.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés