2010. augusztus 06., 10:482010. augusztus 06., 10:48
A Keresztutak című alkotótábort a finn képzőművészek szövetsége és a magyarországi képzőművészek Tölgy nevű szövetsége kezdeményezte tíz évvel ezelőtt. Azóta minden évben az időközben az Európai Unióhoz csatlakozó országok több mint kétszáz művésze él és alkot együtt néhány napig, majd közös kiállításon mutatják be műveiket.
A Keresztutak idei, tizenegyedik kiadását a svéd Värmland megye szervezi augusztus 6. és 15. között, a táborban finn, dán, magyarországi, háromszéki és a házigazda svéd alkotók vesznek részt. A képzőművészek választott műfajukban dolgoznak, művészetükről angol nyelvű előadást tartanak, szakmai kirándulásokon vesznek részt, majd a zárókiállítást a táborban készült művekből augusztus 15-én Värmland megye székhelyén, Karlstadban rendezik meg. Jövő esztendőben, immár második alkalommal, Kovászna megye lesz a kortárs művészeti szimpózium házigazdája.
A Keresztutak rendezvényt első ízben 2006-ban szervezték Kovászna megyében, akkor a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Sugásfürdőn zajlott a kortárs művészeti alkotótábor, a zárókiállításra a Gyárfás Jenő Képtárban került sor a finn nagykövet jelenlétében. A vendég finn művészek akkor két alkotást adományoztak a Székely Nemzeti Múzeumnak. A Keresztutak-szimpóziumon való közös szereplés részben a svéd Värmland, a magyarországi Heves, valamint Kovászna megye hatodik éves hármas testvérmegyei kapcsolatának köszönhető.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.