
Fotó: Biró István
2011. július 08., 08:462011. július 08., 08:46
Az évad Shakespeare-bemutatóval keződött. A Mértéket mértékkel című előadást Matthias Langhoff vitte színre a színház nagytermében, majd Dominique Serrand rendezésében mutatták be Arisztophanész Lüszisztraté, avagy a nők városa című darabját.
Októberben a Mértéket mértékkel és a Suttogások és sikolyok című előadások a bukaresti Nemzetközi Színházi Fesztiválon (FNT), a Három nővér Pécsett, a Visszaszületés pedig az udvarhelyi dráMA Kortárs Színházi Találkozón vett részt, de ugyanebben a hónapban az intézmény igazgatóhelyettese, Visky András Alkoholisták című drámáját is bemutatták Tompa Gábor igazgató rendezésében. A társulat új tagja a N. V. Gogol Egy őrült naplója című műve alapján az amerikai Tom Dugdale rendezésében színre vitt produkcióban alakított emlékezeteset, a Tompa által rendezett Leonce és Lénában nyújtott alakításáért pedig később az UNITER neki ítélte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat. Tom Dugdale rendezte az évad utolsó bemutatóját is, Arthur Miller Egy ügynök halála című darabját a sétatéri színpadon. Albert Camus Caligula című előadása Dimény Áron főszereplésével és Mihai Măniuţiu rendezésében az évad egyik legjobb előadása volt, korábban Dimény Áron és Albert Csilla egy saját rendezésű előadást, Visky András Megöltem az anyámat című darabját is bemutatták.
A sok bemutató mellett a színház számos vendégelőadást fogadott: játszottak Kolozsváron a szatmári színház, a budapesti Vígszínház, valamint a Bukaresti Nemzeti Táncközpont művészei is. Májusban a Tompa Gábor rendezte III. Richárd című produkcióval a csapat nagy sikerű turnén vett részt Dél-Koreában, Gianina Cărbunariu, Andreea Vălean és Radu Apostol Verespatak – fizikai és politikai vonalon című produkciója pedig a kortárs román szövegre rendezett legjobb előadás díját nyerte el Temesváron, a Román Dráma Fesztiválján. A társulat idén bővelkedett szakmai elismerésekben: az UNITER-gálán a Suttogások és sikolyok című előadás lett a 2010-es év legjobb előadása, amely a legjobb rendezés (Andrei Şerban) és legjobb férfi főszereplő (Bogdán Zsolt) díjakat is kiérdemelte.
Az évad során Tompa Gábor többek között Hevesi Sándor-díjat kapott, Hatházi András az év legjobb magyar Shakespeare-alakításáért (Mértéket mértékkel) Gábor Miklós-díjban részesült, illetve Péter Hildával együtt Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Senkálszky Endre Érdemes Művész kitüntetést kapott.
A következő évadot szeptemberben Lakatos Róbert és Felméri Cecília Brand Stroker című előadásának bemutatásával kezdi a színház, Lakatos Róbert kolozsvári filmrendező rendezésében. Októberben Thomas Vinterberg és Mogens Rukov Születésnap című filmforgatókönyvét viszi színpadra Robert Woodruff. Decemberben Alfred Jarry Übü királyát mutatják be Alain Timar rendezésében, majd januárban Henrik Ibsen Hedda Gabler című drámáját Andrei Şerban rendezésében.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!