Hirdetés

Sportfilmbe ágyazott szociomozi

Bár azt már többször megjegyeztük, hogy az Oscar-díjat nem feltétlenül tekintjük a filmes minőség etalonjának, azt mindenképpen el kell ismerni, hogy idén bivalyerős mezőny száll versenybe az amerikai filmakadémia szobrocskájáért: A király beszéde, a 127 óra, A félszemű vagy a Fekete hattyú egyaránt kiemelkedő alkotás, amely bármely mozirajongó számára kiemelkedő szórakozást nyújt. Ezzel azonban még korántsem zárult le a díjért versengő jó filmek sora: hogy stílszerűek legyünk, David O. Russel A harcos című mozijával egy bokszfilm is ringbe száll az elismerésért.

Balogh Levente

2011. február 10., 10:022011. február 10., 10:02

A film ugyanakkor – amellett, hogy tematikájában a hasonló sztorit feldolgozó filmek (Rocky, Dühöngő bika, A remény bajnoka) sémájába illeszkedik, azaz egy alacsonyról induló, de az akadályok leküzdésével a csúcsra érő ökölvívó történetét meséli el – nem csupán sportfilmként tekintendő, sőt nem elsősorban akként: inkább szociofilm, amely a főszereplő sorsán keresztül egyáltalán nem mellékesen a lepukkant környezetéből kitörni akaró amerikai kispolgárok világát is bemutatja.

A film igaz történetet dolgoz fel, egy, a 90-es évek elején aktív váltósúlyú ökölvívő, Mickey Ward életét, aki a kezdeti sikertelenség után világbajnoki övet nyert. A harcos azonban korántsem a ringek és az izzadságszagú edzőtermek világát akarja bemutatni: Ward családján és ismerősein keresztül a 90-es évek elejének amerikai társadalmába nyerünk betekintést. A família ugyanis jellegzetesen amerikai kispolgári család: az anya elvált, összesen kilenc gyermeket nevelt fel, felnőtt lányai amolyan vénlányklubként a szülői házban élnek, miközben elsőszülött fia, Mickey féltestvére, Dicky Eklund – aki maga is ökölvívó volt – a 80-as, 90-es évek jellegzetes kábítószerének, a cracknek a rabja.

A film főszereplője, Mickey egyszerre két ellenféllel is kénytelen megküzdeni: családjával – amelyet majomszeretettel rajta csüggő anyja fog össze, aki olyannyira nem szeretné, hogy gyermekei kirepüljenek a szülői házból, hogy még Mickey menedzserének szerepét is felvállalja –, valamint az ökölvívás világában előtte tornyosuló nehézségekkel. Ez utóbbiakat tetézi bátyja, aki ugyan kábítószerfüggő, de ettől függetlenül nem kíván lemondani arról, hogy ő eddze az öcsit – aki aztán ennek eredményeképpen menetrendszerűen el is veszíti soron következő meccsét. A problémákat tovább tetézi, hogy a túlmozgásos Dicky a törvénnyel is sorozatosan szembekerül, ami végül oda vezet, hogy börtönbe kerül. Mickey úgy érzi, az egyetlen kiút, ha szakít a családjával, és barátnőjére támaszkodva, új edzőt keresve kezd új életet – ám hamarosan rájön, hogy ez nem oldja meg a problémákat.

A narráció egyik kiemelkedő megoldása, hogy amolyan történet a történetben megoldással indít: azt látjuk, amint az HBO filmet forgat Dickyről, a korábbi bokszbajnokról. Dicky saját bevallása szerint a film a visszatéréséről, illetve az azt megelőző előkészületekről szól majd – így nem csoda, ha a stáb és a kamera minden családi összejövetelen ott van, élethű képet nyújtva az átlagos amerikai famíliák mindennapjairól. A drámai fordulat akkor következik be mind az ő, mind Mickey életében, amikor kiderül: a tévécsatorna nem come back filmet forgatott, hanem ellenkezőleg: elrettentő dokumentumfilmet arról, hogyan épül le az az egykor számos fiatal számára példaképként szolgáló sportoló, aki a kábítószer rabjává vált. A fivérek ekkor rájönnek, hogy egymás nélkül egyik sem győzheti le az előtte tornyosuló akadályokat – innen pedig nyitottá válik az út a „feltámadás”, a csúcs felé.

A film egyik jó és a hitelességet növelő megoldása, hogy korabeli kamerákkal vették fel, amitől a képi világ, a színek is a 80-as, 90-es években készült mozik képi világát idézik. Szintén kiemelkedő a Dickyt játszó Christian Bale játéka, aki hátborzongató tehetséggel jeleníti meg a lecsúszott, drogfüggő bokszolót – a szerep kedvéért félelmetesen lefogyott –, nem véletlen, hogy a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscarra is jelölték. Kérdés ugyanakkor, hogy az itt nyújtott alakítás elegendő lesz-e arra, hogy lekörözze Geoffrey Rush A király beszéde című filmben nyújtott alakítását. Mark Wahlberg is jól teljesít Mickey szerepében, bár a maszkmesternek nem ártott volna kicsit több energiát áldoznia arra, hogy hiteles ökölvívóarcot „faragjon” neki: a fitos orr ugyanis nem épp a profi bokszolók jellegzetessége. Amy Adams a barátnő szerepében, Melissa Leo pedig a nagycsaládot összefogó anyaként viszont telitalálat. Mindent egybevetve egész jó film A harcos – ámbátor a kelleténél talán valamivel lassúbb ritmus gyakran próbára teszi a nézők türelmét. És vélhetően az is csökkenti az Oscar-esélyeket, hogy – erős szociovonulat ide vagy oda – ezt a történetet azért már elég sokszor láttuk.

A harcos (The Fighter – amerikai dráma, 2010, 115 perc) Rendezte: David O. Russell. Producer: David Hoberman, Todd Lieberman, Mark Wahlberg, Darren Aronofsky. Szereplők: Mark Wahlberg, Christian Bale, Amy Adams, Melissa Leo. Írta: Scott Silver, Paul Tamasy, Eric Johnson. Kép: Hoyte van Hoytema. Zene: Micjael Brook. Értékelés az 1–10-es skálán: 8

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés