2009. június 02., 11:222009. június 02., 11:22
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleménye szerint Spiró György Kossuth-díjas magyar író, költő, irodalomtörténész, műfordító tudományos igényű könyveiben foglalkozott egyebek mellett a közép-európai régió színműírásával, de az ő nevéhez fűződik a 20. századi horvát irodalom egyik legnagyobb alakja, Miroslav Krleza munkásságát bemutató monográfia is.
„Spiró György szinte emblematikus foglalatát nyújtja annak, amit ideálképként élünk meg: a számtalan közös szállal átszőtt közép-európaiságot. Ez indokolta, hogy a sikeres Visegrádi Irodalmi Antológia írói között szerepel a Kincs című novellájával, amely ízelítőt ad írásainak hangvételéből” – idézte a közlemény.
Az író munkássága a V4-ek országaiban is népszerű: Prágában az Odeon Kiadó jelentette meg X-ek című regényét, Csehországban és Szlovákiában több drámáját is bemutatták, Lengyelországban pedig film készült a Szappanopera, Az imposztor és a Kvartett című színműveiből.
Spiró György gyakran fordít a visegrádi országok nyelveiből, elsősorban lengyelből; a magyar közönség többek között Witold Gombrowicz, Stanislaw Wyspianski, Adam Zagajewski, Stanislaw Baranczak, Julian Kornhauser, Ryszard Kryniczki, Milos Borowski és Janusz Krasinszki műveit olvashatja neki köszönhetően.
A Visegrádi-díjat 2004-ben alapították a V4-ek kormányai; az elismerésben olyan művészek, illetve intézmények részesülhetnek, akik, illetve amelyek munkásságukkal hozzájárultak a visegrádi országok közötti kulturális együttműködéshez.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.