
2009. március 19., 10:352009. március 19., 10:35
A Spíler minden ízében hozza az angol rendezőtől megszokott stílust: a londoni alvilág kétes, ugyanakkor igazi egyéniséggel rendelkező alakjait, az abszurdba hajló poénokat, a fordulatos történetszövést és a sokszor még az angol anyanyelvű néző számára is érthetetlen szlenget.
A gond csupán az, hogy a film kissé túlságosan is illeszkedik a Guy Ritchie-féle sémákba: a Spíler ugyanis szinte pontról pontra lemásolja a Blöff sztoriját és poénjait – ami amúgy jó filmet eredményez, de a mozi csak azok számára jelenthet igazi, eredeti élményt, akik nem látták a korábbi filmet. Aki viszont már rongyosra nézte
A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső meg a Blöff című filmeket, az szinte már előre képes megmondani, éppen milyen fordulat vagy poén következik. Az alapsztori a jól ismert csetlő-botló gengszterek-nagymenő főgonosz ellentétre épül, amibe persze befigyel még néhány szervezett bűnözői banda.
A főgonosz ezúttal a dörzsölt, vén róka, Lenny, aki egész Londont a kezében tartja, még egy építkezési engedély sem szerezhető meg a közbenjárása nélkül. Ezért is fordul hozzá Jurij, az orosz milliomos, hogy segítsen neki egy projekt beindításában.
| Spíler (RocknRolla. Angol akciófilm, 114 perc, 2008). Rendezte: Guy Ritchie. Szereplők: Tom Wilkinson, Toby Kebbel, Gerard Butler, Mark Strong, Thandie Newton. Írta: Guy Ritchie. Kép: David Hicks. Zene: Steve Isles. Értékelés az 1–5-ös skálán: 3. |
Jurij csinos, kalandvágyó könyvelőnője azonban felbérel két gengsztert, hogy lopják el a tranzakcióért járó pénzt. Mivel a két rosszfiúnak Lennyvel szemben is törlesztenivalója van, akit ráadásul rocksztárrá avanzsált, halottnak hitt mostohafia is szívesebben látna holtan, óriási kavarodás alakul ki, mindenki átver mindenkit – de végül csak egyvalaki maradhat nyeregben.
A történetből lépten-nyomon visszaköszön a Blöff néhány poénja: míg ott egy értékes gyémántot hajkurásztak, itt Jurij szerencsehozó festményének vész nyoma, amelyet baráti gesztusként adott kölcsön Lennynek. Aki egyébként a Blöff Téglájához hasonlóan szabadul meg ellenfeleitől: míg az sertésekkel, Lenny rákokkal eteti fel rosszakaróit.
A jelek szerint ráadásul Ritchie oroszgengszter-komplexusban szenved. Akárcsak a Blöffben, az orosz maffia tagjai itt is Terminátor-szerűek: szinte sebezhetetlenek, és a legváratlanabb pillanatban bukkannak fel újra, miután szitává lőtték, leütötték vagy laposra verték őket. Néhány újszerű, és valóban szórakoztató elem azért a Spílerbe is jutott: Jurij karaktere például határozottan Roman Abramovicsot idézi – hogy ez nem véletlen, abból is kitűnik, hogy a Lennyvel folytatott első tárgyalást egy labdarúgó-stadionban tartják.
A klipszerű vágások, gyors áttűnések is a film javára írhatók – talán a mozitörténet legeredetibb szexjelenetének lehet szemtanúja az, aki képes nyomon követni az eredeti vágásokkal pörgővé tett eseményeket. Gerard Butler pedig kitűnően hozza a kisstílű, de a nagy buliba belecsöppenő gengszter figuráját, aki legjobb barátjáért még a legkegyetlenebb áldozatot – meghitt táncot egy homokosbárban – is hajlandó bevállalni.
Összességében jónak mondható tehát a Spíler, még ha nem is mond sok újat a korábbi Ritchie-filmekhez képest. Ha azonban tényleg trilógiává nyúlik – amit a befejezés is sejtet –, akkor azért a rég bevált sablonokhoz képest többet is föl kell majd mutatnia a rendezőnek.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.